Karate Eb: Két pápai érem


2016-11-28 18:53:14  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Karate Eb: Két pápai érem főképe
November 25-26-án Bulgáriában rendezték meg az U22-es és ifjúsági karate Európa-bajnokságot. A Szófiában rendezett rangos kontinensviadalon több mint 12 év után vett részt ismét pápai résztvevő, sőt a Patent Griff SE harcosainak köszönhetően nem egy, hanem mindjárt két karatéka mérette meg magát. Utoljára sensei Farkas Péter húzhatott válogatott melegítőt és versenyezhetett felnőtt Európa-bajnokságon és sempai Györkös László egykori klubvezető volt a legeredményesebb pápai, aki a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Idén Benkő Noémi és Cheyenne Dokter kvalifikálták magukat és utazhattak az EB-re.
- Noémi és Cheyenne a klub nyolc évvel ezelőtt elkezdett utánpótlás nevelési programjából kerültek ki és nevelődtek csapatunknál. Noémi a kezdetektől tagja, Cheyenne pedig most már lassan öt éve csapatunk karatékája – emlékezett vissza Bolla Péter edző. Rengeteg munka van a lányok mögött, aminek joggal megérdemelt eredménye a sikeres kvalifikáció. Azt gondolom, nem sok olyan fiatal van a városban, akik elmondhatják magukról, hogy ennyi idősen ilyen magas szinten sportolnak és mérettethetik meg magukat.
A november 23-ai utazást követően november 25-én az Armeec Aréna szolgált az Eb színhelyéül, ahol először Cheyenne Dokter lépett küzdőtérre.
- Cheyenne elsőnek egy harcias, spanyol ellenfelet kapott. A kislány nagyon pörgős bunyós volt, nem volt egyszerű dolgozni ellene. Versenyzőnk ennek ellenére felvette a kesztyűt és jó taktikát választva irányította a küzdelmet, melynek köszönhetően waza-ari értékű fejrúgást vitt be küzdőpartnere fejvédőjére. Ezzel megvolt a Patent Griff Se első győzelme az ifi Eb-n. A legjobb nyolc között litván vetélytársat sorsoltak nekünk. Sportágunk egyik legeredményesebb és legerősebb nemzete Litvánia. Tudni kell róluk, hogy mind a fiúk, mind a lányok nagyon jó fizikumú, erős bunyósok. Nem számítottunk könnyű küzdelemre a négy közé jutásért. Ez elég jól látszott is a küzdelem alatt, ahol Cheyenne nem igazán tudott megállni ellenfele előtt. Végig nyomás alatt tartva versenyzőnket a harc végéhez közeledve nagy fölényre tett szert a litván lány. Cheyenne ugyan fizikálisan nem tudta felvenni vele a versenyt, viszont technikailag sikerült őt felülmúlnia. Az utolsó pillanatokban, tökéletes időzítéssel fejbe rúgta második ellenfelét is - ezzel ismét waza-ari találatot szerzett - amivel végül megnyerte a negyeddöntőt. Nagy boldogsággal vettük tudomásul, hogy újra történelmet írva egy dobogós helyezésünk már biztos volt. Az elődöntőben hazai karatés, egy bolgár lány várt ránk, aki szintén erősnek bizonyult. Ebben a küzdelemben Cheyenne már nem tudta igazán hozni önmagát. Ugyan találatot nem kapott, azonban a küzdőidő végén egyértelmű döntéssel a bírók ellenfelét látták jobbnak, amivel ezúttal nem tudtunk vitatkozni. Csalódottság egyáltalán nem volt bennünk, hiszen éppen akkor született meg első bronzérmünk.
Benkő Noémi versenye némi közjátékkal indult, ugyanis miután befejezték az aktív bemelegítést a szervezők bejelentették, hogy ünnepélyes megnyitó veszi kezdetét, így 45 perc szünet után teljesen előröl kezdhették a bemelegítést az első meccsre.
- Noémi a sorsolást követően kiemelt volt, így a nyolc között kezdett. Örültünk a kedvező sorsolásnak, viszont egyből egy nála két fejjel magasabb litván lánnyal mérkőzött a legjobb négy közé jutásért. Kellemetlen stílusú ellenfele próbálta nyomás alatt tartani versenyzőnket, azonban Noémi nagyszerű mozgásának köszönhetően nem tudta termeti előnyeit érvényesíteni. Noncsi végig kontrollálta a küzdőidőt és körülbelül húsz másodperccel a vége előtt sikerült gyönyörűen fejbe találnia vetélytársát, amit az már nem tudott lereagálni a maradék időben, így megnyertük az első küzdelmet. Az elődöntőt megelőzően balszerencsénkre karatésunk elkezdte fájlalni jobb lábát. Valószínűleg az előző küzdelemben ellenfele könyökébe rúgott, de a megnövekedett adrenalin szint miatt ezt nem érezte. A második küzdelem előtt azonban már csak sántítva tudott menni annyira fájlalta a lábát. Noncsi hallani sem akart a feladásról, az elődöntőben egy nagyon hajtós lengyel lány várt rá. Taktikánk az volt, hogy mivel a lába támasztáskor fájt, így megpróbáltuk a sérült lábat minél kevesebbet dolgoztatni és - ha lehet akkor - a másikra terhelni. Az első rész nagyon jól sikerült is, fantasztikus testcselekkel billentette ki ellenfélét Noémi, azonban a visszatámadáshoz szükséges támasztást már nem tudta megcsinálni és nem volt képes fejbe rúgni ellenfelét. Tudtuk, hogy mivel nem vagyunk képesek így megállni előtte, ezért ez az egy megoldás van. Sajnos nem sikerült megszereznünk a győztes találatot így a bírók aktívabbnak látták ellenfelét és ki is hozták győztesnek. Csalódottak voltunk a mérkőzést követően, ugyanis nagyon jól tudtuk, ha nincs a sérülés, akkor komoly győzelmi esélyeink lettek volna, de így is nagyon boldogok voltunk az újabb harmadik hellyel.
Bolla Péter azt mondta, óriási siker és hatalmas boldogság a két érem az egész klubnak, még fel sem tudták fogni, mit is értek el a lányok. Az edző reményét fejezte ki, hogy ezek a sikerek a kemény edzésekhez és versenyzéshez nagyon komoly motivációként szolgálnak majd.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!