Két PELC nevelés és két válogatott is részt vesz a pályaavatón


2016-11-22 19:16:55  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: pelc.hu  | 


Két PELC nevelés és két válogatott is részt vesz a pályaavatón főképe
Ahogy arról korábban beszámoltunk, november 23-án 16:30-tól ünnepélyes keretek között átadják a Perutz Stadion és a Sportcsarnok közötti területen szűk egy hónap alatt elkészült 22x42 méteres műfüves labdarúgó pályát. Az ünnepség során az önkormányzat és a TAO támogatók csapata, valamint a PELC ifjú labdarúgói játszanak barátságos mérkőzéseket. Az esemény meghívott vendégei Böde Dániel és Radó András, a Ferencváros játékosai voltak, a két labdarúgó azonban nem tud részt venni az avatáson. A klub tájékoztatása szerint az a szerencsétlen helyzet állt elő, hogy Thomas Doll, az FTC vezetőedzője megváltoztatta az előzetesen kiadott heti programot és szerda délutánra edzést írt elő. Mivel profi labdarúgókról beszélünk, a vezetőségnek tiszteletben kellett tartania a döntést. Elfogadta viszont a meghívást a Pápai Egyesített Labdarúgó Club két saját nevelésű, az NB I-ben is lehetőséghez jutó fiatal játékosa, Király Botond és Novák Csanád. Ugyancsak Pápára látogat két korábbi válogatott labdarúgó, a Paks egykori kiválósága, Éger László, valamint a Dunaújvárosban, a Ferencvárosban és Pakson is megforduló válogatott támadó, kétszeres gólkirály, Tököli Attila. A négy játékos körülbelül 17:30-tól a Sportcsarnok VIP termében dedikálással egybekötött élménybeszámolót tart, melyre szeretettel várnak minden érdeklődőt!

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!