Meghívásos kung-fu bajnokság


2016-11-22 13:27:10  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Meghívásos kung-fu bajnokság főképe
Ebben az esztendőben is Érden rendezték meg a Magyar Kung-Fu Szakszövetség meghívásos országos bajnokságát. A megmérettetésre a tavaszi és őszi fordulók első négy helyezettje kaphatott meghívást. Pápa városát a Hét Csillag Egyesület két versenyzője, Fülöp Tamás és Császár Miksa képviselte. Teljesítményükkel Pintér Péter, az iskola vezetője elégedett volt.
- Császár Miksa egy nem túl népes junior mezőnybe került, ettől függetlenül az első két fordulóban és most sem teljesített rosszul, az 56 kilogrammosok között első helyet szerzett. Fülöp Tamásnak már jóval nehezebb dolga volt a felnőttek 70 kilogrammos kategóriájában, Tamásnak nemcsak az ellenfelekkel, hanem a bíráskodással is meg kellett küzdenie, a döntőbe kerülésért erősen megkérdőjelezhető bírói döntés született a kárára, így lecsúszott a dobogóról.
Az egyesület vezetője elmondta, idén három fontos esemény vár még rájuk, egy decemberi verseny után idén is megrendezik a karácsonyi ünnepséget és a szilveszteri futást felvezető ostormenetet.
- A hagyományőrző szakág számára az idei már a hetedik ostormenet lesz, melyhez – ahogy a korábbi években – idén is csatlakozhat az, aki részt vesz a november 27-ei, december 11-ei és december 18-ai próbán. Ezekben az időpontokban 14 órától minden érdeklődőt szeretettel várunk a Hagyományok Hegyén – tette hozzá az elnök.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!