Nyílt nap a Mezőben


2016-11-18 07:23:16  | cikk: Babos Petra  | 


Nyílt nap a Mezőben főképe
A Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium kedden és szerdán nagy érdeklődés mellett tartotta nyílt napját, melynek során a diákok és az érdeklődő szülők tanítási órákat és szakmai gyakorlati foglalkozásokat látogathattak.
Gál Imre igazgatótól megtudtuk, idén nagyobb hangsúlyt szeretnének fektetni a belső szakmai képzőhelyek megtekintésére, ezért a tangazdaság, a tankonyha, az élelmiszeripari-műhely,  a gépész és élelmiszer-ipari szaktantermek is nyitva álltak az érdeklődők előtt.
A látogatók egy rövid előadáson megismerhették az iskola képzési szerkezetét és az indítani kívánt képzéseket, amelyek a következők:
Az erdész szakma a lányok körében is népszerű
-A szakgimnázium a négy közismereti évfolyamán felkészíti a tanulókat a négy kötelező közismereti érettségi vizsgatárgyból a kétszintű érettségi vizsgára, ezzel párhuzamosan felkészít az egyes ágazatoknak megfelelő ágazati szakmai érettségi vizsgára is. Ez a szakmai érettségi már néhány munkakör betöltésére feljogosítja a diákot. A szakgimnázium 13. évfolyamán a szakmai érettségit követő szakképesítés komplex szakmai vizsgájára történő felkészítés folyik. Itt egy év alatt szerezhető technikus szintű szakmai végzettség azok számára, akik a megszerezni kívánt szakmának megfelelő ágazati érettségit tettek (ennek hiányában 2 éves a szakmai képzés). A szakgimnáziumban a diákok mezőgazdasági gépész, erdészet és vadgazdálkodás, mezőgazdaság, kertészet és parképítés és élelmiszeripari ágazatok közül választhatnak.
-A szakközépiskolai szakképzés hároméves.  Az elméleti képzés során közismereti és szakmai tantárgyakkal ismerkednek meg a tanulók. Az első évben heti egy nap gyakorlatot szervezünk az iskolán belül, ez a 10-11. évfolyamon két napra növekszik. A 10. évfolyamtól kezdve, sikeres szintvizsga birtokában a diákok külső gyakorlati helyen részesülnek szakmai gyakorlati képzésben, tanulószerződéssel. A mostani képzések során a korábbihoz képest nagyobb hangsúlyt kap a szakmai elmélet és gyakorlat oktatása. Szakközépiskolában jelentkezni lehet a mezőgazdasági gépész (állami ösztöndíjas!), kistermelői élelmiszer-előállító, falusi vendéglátó (állami ösztöndíjas!), gazda, kertész, állattartó szakmunkás, édesipari termékgyártó, húsipari termékgyártó, pék szakmai képzésre.
A sikeres 3 év után, szakmai vizsga birtokában a szakközépiskolai tanulóknak is lehetőségük van 2 év alatt az érettségi vizsga megszerzésére- emelte ki az igazgató, aki ezen kívül elmondta, hogy az idei évben a nyílt napokon leginkább az erdész, gépész, valamint az élelmiszer-ipari képzések iránt érdeklődtek.
Sokan érdeklődtek a Mező iránt
 
Az iskola pályaválasztási tájékoztatót december 5-én és január 9-én tart majd 16.00-17.00 óra között, ahova sok szeretettel várja az érdeklődőket.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!