Szövegértési verseny a katolikus iskolában


2016-11-17 19:11:17  | cikk: ha  | 


Szövegértési verseny a katolikus iskolában főképe

Immár hetedik alkalommal szervezte meg szövegértési versenyét a Szent István Római Katolikus Általános Iskola. "A könyvekben minden benne van" - ez volt az idei mottó, hisz a szövegértés fejlesztésének alapvető feltétele az olvasás. A megmérettetésre ezúttal hét településről érkeztek diákok, többek közt Veszprémből, Tapolcáról, Malomsokról, Csótról, de Pápa összes általános iskolája is képviseltette magát a versenyen. Összesen 37 tanuló nevezett, a legnépesebb az ötödikesek mezőnye volt. Ezt a versenyt hagyományosan a 4., 5. és 6. osztályosok számára hirdetik meg, mondta a szervező, Némethné Szabó Ottília.

A negyedik osztályosok számára dr. Lukácsné Császár Gabriella vezetésével állították össze a feladatsort a katolikus iskola tanítói. A verseny legfiatalabbjai kaptak egy szépirodalmi szöveget s az ahhoz kapcsolódó kérdésekre kellett válaszolniuk, valamint egy térképen és a hozzá tartozó adatok közt is ki kellett igazodniuk. Az ötödik és a hatodik osztályosok ugyanazt a feladatsort írták, de külön értékelték a két évfolyamot. Ők egy Szent Márton legendájához kapcsolódó szöveget és Janikovszky Éváról szóló írást értelmeztek. Ezt a feladatsort Némethné Szabó Ottília és Schrei Balázs szerkesztette.

Ezekhez a szövegekhez kapcsolódtak a kérdések, többek között feleletválasztós tesztek, igaz-hamis állítások, de kértek rövid fogalmazást is. A zsűri elnöke dr. Hodásziné Pingiczer Andrea, a Türr Gimnázium tanára volt, a feladatsorok javításában a felkészítő tanárok is részt vettek. A helyezettek könyvjutalmat kaptak.


Képek:

Helyezések:

4. évfolyam:

1. Szilágyi Barnabás  Padányi Katolikus Iskola, Veszprém   60 pont/73
2. Licsauer Máté  Szent István Római Katolikus Általános Iskola, Pápa 59,5 pont/ 73
3. Ali Ábel  Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Veszprém 58/73

5. évfolyam

1. Tálos Ella Weöres Sándor Általános Iskola, Pápa 57 pont/72
2. Szalai Nóra Padányi Katolikus Iskola, Veszprém 49/72
3. Gyenes Emese Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola, Pápa 48,5/72

6. évfolyam - az első három helyezettnek ugyanannyi pontja lett, a helyezéseket a Janikovszky-szöveg utolsó feladata döntötte el, ez szövegalkotás, érvelés volt 

1. Zsibrita Emese Padányi Katolikus Iskola, Veszprém 61/72 (a döntő szöveg 9/10)
2. Varga Luca Tarczy Lajos Általános Iskola, Pápa 61/72 (a döntő szöveg 7/10)
3. Hauber Henrik Szent István Római Katolikus Általnos Iskola, Pápa 61/72 (döntő feladat 6/10)
Szintén könyvjutalmat kapott a 4. helyezett, mivel csupán fél ponttal kevesebbet gyűjtött.
4. Király Eszter Gyurátz Ferenc Általános Iskola, Pápa 60,5/72
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!