Pápára érkezett ”A Sport Legyen a Tied!” Program


2016-11-15 18:49:33  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Pápára érkezett ”A Sport Legyen a Tied!” Program főképe
A Magyar Diáksport Szövetség az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkársága támogatásával a 2015-ben életre hívott ”A Sport Legyen a Tied!” programot a nagy sikerre való tekintettel a 2016-os évben is megvalósítja. A program egyik célja, hogy a köznevelési intézmények sporteszköz állományának fejlesztésével támogassa az iskolai testmozgást, amelyek átadása során a legtöbb esetben a helyi egyesületek sportági bemutatóval igyekeznek a gyerekek figyelmét felkelteni sportolási lehetőségeikre. Erre láthattunk ismét példát városunkban - 2015-ben a Weöres iskola vehetett át kézilabda sporteszközöket és tartott látványos bemutatót - idén pedig a Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola kapott kosárlabdát és kosárpalánkot tartalmazó eszközcsomagot, melyet a Pápai Kosárlabda Club U16-os játékosainak közreműködésével mutattak be a harmadik és hatodik évfolyamnak. Az ünnepélyes átadáson Megyeriné Borsó Éva igazgató, Egyházi Andrea tankerületi igazgató valamint Németh Noémi, a Magyar Diáksport Szövetség Közép-dunántúli regionális irodavezetője köszöntötte a részvevőket, utóbbi elmondta, a programot a Sportért Felelős Államtitkárság azért hozta létre, hogy országszerte segítse a sport beépülését a gyermekek mindennapjaiba és növelje a résztvevő sportágak utánpótlás-bázisát. A gyerekeket Benedek Szabolcs, a klub utánpótlás edzője vezette be a sportág rejtelmeibe, a tréner az órák végén kifejezetten elégedett volt a tanulókkal.
- A bemutató órákra alapvető labdavezetési, készségfejlesztési, ügyességi feladatokkal készültünk a gyerekeknek, emellett látványos bemutatót is tartottunk a klub utánpótlás játékosaival, hogy a sportág néhány szépségét megmutassuk. Meglepően ügyesek voltak a gyerekek, biztos vagyok benne, hogy testnevelés órán is előkerült már a kosárlabda, úgy gondolom, ha néhányan komolyan veszik ezt a sportot, egyesületi szinten is szép sikereket érhetnek el.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!