Több gépkocsit is feltört


2016-11-15 16:50:50  | cikk:  | 


Több gépkocsit is feltört főképe
Kilenc gépkocsit tört fel a megalapozott gyanú szerint Pápán egy 21 éves helyi fiatalember, egy feltörésnél fiatalkorú társa is segítette. A rendőrök vádemelési javaslattal zárták le az ellenük folytatott nyomozást.

Az eljárás adatai szerint a gyanúsított 2016. április 27-én éjjel Pápa egyik lakótelepén 16 éves pápai társával együtt betörte egy parkoló autó ablakát, amelyből egy pénztárcát és napszemüveget loptak el. Ezt követően a tárcában talált bankkártyát felhasználva több százezer forintot vettek le a sértett bankszámlájáról. A nyomozás során arra is fény derült, hogy a 21 éves férfi 2016. május 14-re virradó éjszaka Pápán hat parkoló gépkocsi ablakát törte be terméskővel, míg egy hetediket az ajtó zárszerkezetének megrongálásával nyitott ki. Valamennyi autóban több tízezer forintos kárt okozott. A feltört kocsikban készpénz után kutatott, de csak egy esetében járt sikerrel, ahonnan több mint százezer forintot lopott el. Ezt követően egy pápai használtautó-kereskedéshez ment, ahol betört az irodahelyiségbe, és onnan négy tőrkést lopott el több tízezer forint értékben. A férfi azzal is gyanúsítható, hogy 2016. május 16-án éjszaka ismét betörte egy pápai lakótelepen parkoló autó ablakát, de abban értéket nem talált.

A 21 éves férfi ellen lopás bűntett, lopás vétség kísérletének, készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétség, valamint információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, míg fiatalkorú társa ellen lopás vétség, készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétség, továbbá információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárást a pápai rendőrök a napokban lezárták, és az ügy iratait az illetékes ügyészségnek küldték meg.

Képek:

nincsenek képek