Erkel-nap a névadó tiszteletére


2016-11-07 19:53:46  | cikk: Babos Petra  | 


Erkel-nap a névadó tiszteletére főképe
Az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskolában már hosszú évek óta hagyomány, hogy minden év november 7-én megemlékeznek az iskola névadójának, Erkel Ferencnek a születésnapjáról, ugyanis az iskola nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a diákság megismerje és méltón őrizze az intézmény névadójának emlékét. A rendezvényen részt vett dr. Vörös Ibolya, a Gróf Esterházy Kórház főigazgatója, a Pápai Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola Intézményi Tanácsának elnöke.
Az aulában összegyűlt népes diáksereget Nagy Ákos 7. z osztályos diák, a diákönkormányzat nevében köszöntötte, majd Heizer Zoltánné tartott előadás Erkel Ferenc életéről, munkásságáról,ezt követen a diákok elhelyezték az emlékezés koszorúját a névadó emléktáblájánál. A rendezvény kiemelkedő eseménye az elsősök erkeles diákokká fogadása , melyen a nyolcadikosok ünnepélyesen felkötik az elsősök nyakába az erkelesek jellegzetes kékfestő kendőjét. A kicsik mindig nagyon izgatottan várják ezt a pillanatot, hiszen innentől válnak igazán erkeles diákokká. Ebben az évben 47 tanuló nyakába került a kékfestős kék-fehér, erkeles kendő.
Az elsősök izgatottan várták az avatást
Az Erkel-nap az idei évben több szempontból is ünnepi alkalom volt, hiszen az intézmény elnyerte a Mosolygós iskola címet. Kindertné Surányi Lívia elmondta, felvette a kapcsolatot a Mosolygós Magyarországért Mozgalom vezetőjével, Farkas Évával, aki ezt a programot megálmodta.
Mosolygós iskola az Erkel
-Elmeséltem Évának, hogy a mi iskolánkba milyen nagyszerű emberek járnak, a tőlük kapott szeretetet, ragaszkodást, figyelmet, pozitív energiát, s a sok segítséget szeretném meghálálni. Örült, hogy csatlakoztunk a mosolygós iskolák közé, és ő is úgy gondolta, nagyon méltó helyre kerül a tábla. Ezt vallja: „Ne felejtsétek el, a mosoly szétterül az arcodon, meglágyítja a vonásaidat, simogatóan hat a lelkedre. A legtöbb mosolyt egy másik mosoly indítja el, ezért küldjél minden nap mindenkinek egy mosolyt, mert nem kerül semmibe, de nagyon sokat ér. A mosoly „vírus” is így terjed el, és így lesz mosolygósabb Magyarországunk.” – mondta a tanítónő, majd ünnepélyesen átadta Heizer Zoltánnénak a táblát, amely hirdeti a járókelőknek, hogy az Erkel egy mosolygós iskola, ahová pozitív gondolkodású gyerekek és felnőttek járnak. Az elsősök egy-egy, a Mosolygós Magyarország logójával ellátott lufit kaptak ajándékba.
Pitti Katalin szívesen jött Pápára
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Állami Operaház indította útjára, azt az országjáró programsorozatot, melyben az operát népszerűsítik az általános iskolák körében. Ennek kapcsán Pitti Katalin, Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekesnő, érdemes művész, az opera nagykövete járt az Erkelben, hogy népszerűsítése a zenét, megismertesse az iskolásokat az opera szépségeivel. Mint mondta, nagy öröm számára, hogy éppen Erkel Ferenc születésének évfordulóján tartott megemlékezésen beszélhetett a tanulóknak a beszéd, a kommunikáció kialakulásától indulva a hangképzésről, az éneklés fejlődésén át az opera legfontosabb jellemzőiről.
Az operaénekes a másfélórás interaktív előadás során mindent megtett azért, hogy a diákokat is „megfertőzze” az operával. Beszélt a pályafutásáról, a saját szerepeiről, s közben zenei bejátszásokat is hallhattak a tanulók.
A rendezvény ezzel nem ért végét, hiszen a Bartók Béla Zeneiskola jóvoltából hangszer bemutatón vehettek részt a diákok, majd népdaléneklési verseny zárta a programot.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!