Négyet gurított Ajkán a Perutz


2016-11-05 16:52:30  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: veol.hu - archív  | 


Négyet gurított Ajkán a Perutz  főképe
Szomszédvári rangadóval folytatta a megyei első osztályú labdarúgó bajnokságot a Perutz FC, mely a tabella negyedik helyezettjéhez, az Ajka Kristályhoz utazott. A mérkőzés pikantériáját a presztízs mellett Szabó Zoltán személye szolgáltatta, aki nyáron még a mieink csapatkapitánya volt, távozása után aztán az ajkaiak egyik húzóembere lett. Vendég oldalon kisebb sérülések és egy eltiltás is nehezítette Marton Miklós dolgát, az egyik legnagyobb hiányzó a védelemben Kovács Szabolcs volt, aki Pét ellen megkapta szezonbéli ötödik sárga lapját. Mindkét alakulat jó formában várta a kezdő sípszót, a Perutz a Balatonfüred elleni vereséget leszámítva hibátlan, de a Kristály is szépen gyűjtögeti a pontokat, négy meccs óta veretlen volt. A Simon – Barcsa, Orovecz, Szalai G., Györkös Z. - Somogyi - Iványi, Baldauf, Horváth T., Szép - Venczel kezdővel felálló vendégek számára jól alakult az első félidő, hiszen Iványi jóvoltából már hét perc játék után megszerezték a vezetést, sőt a 30. percben Baldauf lőtte ki a sarkot, amivel megduplázták az előnyt. És ezzel még nem volt vége a gólgyártásnak, ugyanis a második Perutz gól után öt perccel jött a harmadik is, egy pontrúgást a hosszún érkező Orovecz fejelt középre Barcsának, aki közelről nem hibázott 0-3. Fordulás után tíz perc kellett a negyedik – és mint később kiderült utolsó - pápai gólhoz, Szép Dániel idei negyedik gólját 22 méterről szabadrúgásból szerezve állította be a 4-0-s, magabiztos Perutz sikert.

Marton Miklós: A szezon eddigi legjobb produkciójával rukkoltunk elő. Az első félidei játék még engem is meglepett, kimondottan jól és veszélyesen játszottunk, az ellenfélnek esélye sem volt. A második játékrészben kissé visszaesett az iram, de a győzelmünk egy percig sem forgott veszélyben.

Ajka Kristály SE – Perutz FC 0-4 (0-3) Gsz.: Iványi, Baldauf, Barcsa, Szép

Ajka Kristály SE: Szalai – Udvardi, Horváth ('74 Üveges), Hauser ('56 Kardos), Szabó B. - Szabó Z., Hauser, Mógor, Kovács ('76 Orbán) – Mayer ('81 Ménes), Bakos

Perutz FC: Simon – Barcsa, Orovecz, Szalai G., Györkös Z. ('90 Tauber)– Somogyi - Iványi, Baldauf ('78 Barth), Horváth T. ('60 Ughy), Szép ('75 Farkas) - Venczel

További szombati eredmények:
Balatonfüred – Tihany 3-0
Fűzfői AK – Gyulafirátót 3-2

A folytatásban az őszi szezon utolsó hazai mérkőzése következik, november 12-én 15 órától Gyulafirátót játszik a Perutz stadionban.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!