Helytálltak sakkozóink


2016-11-04 15:40:38  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Helytálltak sakkozóink főképe
A megyei sakk bajnokságban az elmúlt héten megkezdődtek a küzdelmek, és a Szabadgyalog Sakk Egyesület rögtön egy jó nevű csapattal, a Kelet-Balaton alakulatával mérhette össze erejét. A végeredmény 8-4 lett az ellenfél javára, ami az erőviszonyokat nézve elfogadható eredmény. A vereség ellenére a pápaiak két együttest is megelőznek a nyolccsapatos első osztályú pontvadászatban. A pápaiak november 20-án Tapolcán folytatják a menetelést. Nemcsak megyei szinten, hanem az NB II-ben is rendeztek fordulót, melyet Kiss Csaba, az egyesület elnöke foglalt össze.
- A harmadik fordulóban idegenben, a Bányász SK Ajkával csaptunk össze, akik ellen a leülési arány – Élő-pontok alapján számolva – 11-1 volt az ellenfél javára. Bár nem a legerősebb összeállításukban szerepeltek, és nálunk is volt két hiányzó a csapatban, de így is bravúrnak mondható az elért négy pontunk. Domonkos Eszter és Janus Tamás nyert, akik ezzel életük első győzelmét ünnepelhették az NB II-ben. Margl Roland, Varga Gyula, Kerecsényi Zoltán és Mayer Attila döntetlent ért el. Mivel a kiesés elleni harcban érintett közvetlen konkurensünk, az Arborétum is négy pontot gyűjtött az ASSE ellen, így megmaradt a kétpontos előnyünk velük szemben.
A következő fordulóban november 13-án a Lövő csapatához utaznak sakkozóink.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!