A kegyeletteljes ünnepért


2016-10-29 20:49:06  | cikk: HuHa  | 


A kegyeletteljes ünnepért főképe
Meghosszabbított nyitvatartással, a megszokottnál is nagyobb renddel várják a temetőkbe érkezőket a sírkertek üzemeltetői Mindenszentek ünnepén. Az Alsóvárosi temetőben hetek óta folyamatosan gyűjtik össze és hordják el a lehullott lombozatot, rendezik az utakat, növényeket és a megszokottnál sűrűbben ürítik a hulladéktároló konténereket, hiszen ebben a néhány napban háromszor annyi szemét keletkezik, mint az év többi szakában – mondta el érdeklődésünkre Egyed Tamás, a sírkertet üzemeltető Méki-R Kft. ügyvezetője. Hozzátette, azt kérik a hozzátartozóktól, hogy ők is hasonló gondossággal járjanak el a sírok rendezésekor és az ünnepen, és a hulladékot a kihelyezett gyűjtőkonténerekbe rakják.

A hulladékgyűjtő konténereket naponta ürítik

Az ügyvezető arról is tájékoztatott, a temető november 4-ig meghosszabbított nyitvatartással fogadja a látogatókat, a kapukat 23 órakor zárják, a hosszú hétvégén pedig ügyeletet tartanak, hogy a hozzátartozók segítségére lehessenek.
A temető házirendjének betartására is felhívta a figyelmet: gépjárművel csak engedély birtokában vagy mozgássérült igazolvánnyal lehet behajtani, de azt is inkább a délelőtti vagy kora délutáni órákban tegyék a hozzátartozók, hiszen a délutáni, esti nagy tömeg és a korai sötét fokozott balesetveszélyt jelenthet.
A közlekedés rendjét egyébként ezúttal is a polgárőrök és a közterület felügyelők biztosítják, kinyitják az ideiglenes parkolót, meghatározzák a haladás irányát és irányítják a forgalmat a temető környékén.

A rendőrök és polgárőrök felhívják a figyelmet a vagyon elleni bűncselekmények megelőzésére

A polgárőrök és a közterületesek mellett a rendőrség is kiemelt figyelmet szentel Mindenszentek ünnepének. Már a hét elejétől rendszeresen járőröztek a sírkertekben Pápán és a falvakban is, bűnmegelőzési tevékenységüket a helyi polgárőrszervezetek tagjai segítik. A fokozott rendőri jelenlét elriaszthatja a rossz szándékú embereket, de a temetőlátogatóknak is tenniük kell azért, hogy az ünnep kellemetlen események nélkül teljen.
-A legfontosabb, hogy csak olyasmit vigyünk magunkkal a sírkertekbe, amire ott biztosan szükségünk lesz. Táskánkat sose hagyjuk őrizetlenül, sem a sírok gondozásakor, sem az emlékezés perceiben. Aki lakóhelyének temetőjét látogatja, jobb, ha a kegytárgyakat csak az ünnep napján viszi ki a sírkertbe, így elkerülhető, hogy azokat valaki idő előtt eltulajdonítsa - figyelmeztetett Császárné Elek Veronika kiemelt megelőzési főelőadó.

A sírok rendezésekor is ügyeljünk értékeinkre, táskát, kerékpárt soha ne hagyjunk őrizetlenül

A temetők előtt hagyott járműveinkre is vigyázzunk, hiszen ez az időszak kedvezhet a gépkocsi feltörőknek és a bicikli tolvajoknak is. A kerékpárt mindig lezárva hagyjuk magára, a gépkocsiban pedig soha ne hagyjunk értéket látható helyen, sőt még egy üres táskát vagy kabátot sem, hiszen a tolvajoknak ez is felkeltheti az érdeklődését.

A közlekedési balesetek megelőzésére külön figyelmet kell fordítani ilyenkor, hiszen az utakon és különösen a temetők környékén hatalmas lesz a forgalom: a követési távolság betartása, a sebességhatárok figyelembe vétele, az óvatos közlekedés a parkolókban, a gyalogosokra való odafigyelés elengedhetetlen ahhoz, hogy baleset nélkül teljen az ünnep – hívta fel a figyelmet a rendőr alezredes.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!