Szentül fogadjuk: szabadok leszünk - Diákpárbaj '56 jegyében


2016-10-27 22:03:27  | cikk: ha  | 


Szentül fogadjuk: szabadok leszünk - Diákpárbaj '56 jegyében főképe

A városi '56-os megemlékezések, programok sorát a Szentül fogadjuk: szabadok leszünk elnevezésű vetélkedő zárta. A rendezvényt a Gróf Esterházy Károly Múzeum szervezte a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ és a Jókai Mór Városi Könyvtár támogatásával. A vetélkedőre a város minden középiskolájából érkeztek 6-6 fős csoportok, de kísérték szurkolótáborok, segítők is a felkészült diákokat.

Dr. Nagy-L. István, a szervező Gróf Esterházy Károly Múzeum igazgatója elmondta, hogy idén az 1956-os forradalom 60. évfordulója van, s az évfordulók jó alkalmat teremtenek arra, hogy részleteiben is megvizsgáljuk az eseményeket, melyekre emlékezünk. - Fontos, hogy a valós eseményekre, s ne az értelmezésekre hagyatkozzunk. A múzeumoknak eleve kiemelt közművelődési funkciója, hogy a felhalmozott tudást közvetítsék. Ezért aztán a fiatalokat megszólítva egy rendhagyó vetélkedőt szerveztünk úgy, hogy a diákok előzetes felkészüléséhez anyagot biztosítottunk, előadót is hívtunk. Akik itt vannak ezen a rendezvényen, azok elővették a könyveket, sokat olvastak 1956-ról, s most számot adnak tudásukról, kreativitásukról, világlátásukról - tette hozzá az igazgató.

A vetélkedőt a Diákpárbaj "atyja", Varga András vezette

A vetélkedőt Varga András, a Pápa Városi Televízió főszerkesztője vezette. Ez nem véletlen, hisz a 25 évvel ezelőtt indult, hatalmas sikert arató Diákpárbaj házigazdája is ő volt. A Diákpárbaj éveken át a pápai középiskolások egyik legkedveltebb programja volt, mesélte. A változatos, nem ritkán "őrült" feladatokat Kocsis Gyulával közösen találták ki. Volt például Polski és kecske is a színpadon, a diákok vevők voltak a bulis programra. A vetélkedőt később aztán már egyre nehezebb volt megszervezni, abba is hagyták a sorozatot. - A mai fiatalok mások; nem jobbak, nem rosszabbak - mások, mint 25 évvel ezelőtt. De talán az, hogy egy komoly témáról játékosabb, rendhagyó formában vetélkednek, tetszik nekik is - mondta Varga András.

Az ötlet, hogy diákpárbajos vetélkedőt szervezzenek, M. Varga Veronikáé, a Gróf Esterházy Károly Múzeum múzeumpedagógusáé volt. Mint mondta, a feladatsort a Diákpárbaj mintájára állították össze. Voltak villámkérdések, ezek az előzőleg megnézett két film, a Szabadság ára és a Szabadság szerelem című alkotásokra, illetve Somfai Balázs előadására vonatkoztak, de ismerni kellett a korabeli rövidítéseket és a JMSZK 56 nap című kiállítását is egy-egy 2 pontot érő jó válaszhoz. Volt behozós feladat is, Pápa közterein 56-os emlékeket kellett fotózni és a városi könyvtárban 56-os témájú könyveket kellett keresni. De volt totó, zenefelismerés és a Rajk- illetve a Nagy Imre-pert is megelevenítették a csoportok vádlottként, védőként vagy bíraként.

A csapatok sokat készültek a versenyre

A zsűri elnöke Unger Tamás alpolgármester volt, tagjai pedig dr. Nagy –L. István a szervező Gróf Esterházy Károly Múzeum igazgatója, dr. Hermann István a pápai Jókai Mór Városi Könyvtár igazgatója, Mezei Zsolt a Pápai Református Gyűjtemények fiók könyvtárosa, könyvtárvezető és Petrik Iván a Veszprémi Levéltár Pápai Fióklevéltárának vezetője. Unger Tamás elmondta, hogy az ő diákévei épp a rendszerváltás éveire estek, s azok az események - melyek hatása ma is érezhető, meghatározzák mindennapjainkat - 1956-nak köszönhetők. A diákoknak 1956 tananyag ma, de azok a fiatalok, akik részt vettek ezen a vetélkedőn, úgy dolgozták fel ezt a korszakot, hogy megélték a forradalmárok gondolatait, szenvedéseiket, megismerték a kort és annak hangulatát.

A vetélkedőt a refisek csapata nyerte

A jó hangulató történelmi párbajt a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma nyerte, a második helyen a Petőfi Sándor Gimnázium, harmadik helyen pedig a Pápai SZC Jókai Mór Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma végzett szoros versenyben. A résztvevők emléklapot és könyvjutalmat kaptak, a helyezettek várkertfürdős illetve mozijegyeket vehettek át, a fődíj pedig egy hangulatos program a Kékfestő Múzeum udvarában: közös sütés a múzeumkert kemencéjében.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!