Pápa kiemelkedően teljesített


2016-10-27 21:26:34  | cikk: HuHa  | 


Pápa kiemelkedően teljesített főképe
Kiemelkedő minősítést szerzett, sőt különdíjat is kiérdemelt Pápa városa A tiszta és virágos Veszprém megyéért 2016. évi versenyén. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése Területfejlesztési, Területrendezési és Gazdasági Bizottsága tizenötödik éve hirdette meg a megmérettetést, melyen idén 56 település indult. Ez körülbelül a negyede a megye településeinek. Az ünnepélyes eredményhirdetést október 25-én tartották a Pápa közeli Mezőlakon.

Nagy Gábor, Mezőlak polgármestere köszöntötte a megjelenteket 

A rendezvényen Nagy Gábor, a házigazda község polgármestere köszöntötte a megjelent polgármestereket és munkatársaikat. Mint mondta, Mezőlak első alkalommal nevezett a versenyre és örömükre szolgál, hogy a díjátadó ceremóniának is ők adhattak helyet. A vendégeket a helyi általános iskola diákjai és a Parolás Kulturális Egyesület műsora fogadta, majd Áldozó Tamás, a versenyt kiíró bizottság elnöke értékelte az idei megmérettetést.

A helyi iskola diákjai műsorral kedveskedtek a díjátadón

Elmondta, az idei évben új rendszerben hirdették meg a versenyt, hiszen a korábbi, település lélekszám szerinti zsűrizés sok ellentmondást hordozott magában, mert az azonos lakosságszámú települések között nagy különbségek vannak a közterületek szépítésére fordítható források tekintetében. Ezért idén a nevezett városok és falvak önmagukkal versengtek, vagyis a zsűri az elvégzett munkát, a települések rendezett állapotát bírálta, a következő években pedig azt vizsgálják, hogy meg tudják-e tartani az elért eredményt.
-Objektív mércét igyekeztünk kialakítani, mely alapján nyáron zajlott a zsűrizés. A legfontosabb szempont a rendezett települési összkép volt, de a virágosítás, fásítás, a köztéri bútorzat, a csapadékvíz rendszerek állapota mellett minden olyan szempontot értékelt a zsűri, ami szerint a laikusok is megítélnek egy települést – mondta el a versenyről. Hozzátette, minden településnek meglehet az eszközrendszere a rendezett településkép kialakítására, hiszen a közfoglalkoztatás keretében erre jó lehetőség nyílik, de nagyon sok helyen a lakók munkája, elkötelezettsége nyomán szépül a környezet.

Áldozó Tamás, a bizottság elnöke értékelte a versenyt

A pontozásos rendszerben eredményes és kiváló minősítést szerezhettek a falvak és városok. A versenyre a megye települései közül 65 nevezett, közülük 23 érte el a pontok legalább 85 százalékát, tehát kiváló minősítést kapott. A pápai járás területéről ilyen Bakonyság, Ganna, Mezőlak, Nagytevel, Nemesszalók, Nyárád, Ugod és Pápa. A különdíjat meghatározott tematika szerint osztották ki, ebben az évben az önkormányzati hivatalok környezetét figyelte a zsűri a különdíjasok meghatározásánál. Ebben is jól teljesített a pápai járás, hiszen Bakonyság, Mezőlak és Pápa is kiérdemelte a különdíjat.

Az elismeréseket Polgárdy Imre, a Veszprém Megyei Önkormányzat közgyűlése elnöke adta át, aki elismeréssel szólt a települések közterület-rendezési és szépítési tevékenységéről.

Polgárdy Imre, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke gratulált a településeknek 

Áldozó Tamás polgármesterként örömmel fogadta a kiváló minősítést és a különdíjat, melyet Pápa városa ért el a versenyen. Hangsúlyozta, bár ő a megmérettetést kiíró bizottságnak elnöke, a zsűrizésben természetesen nem vett részt.
-Ez az eredmény azt a munkát ismeri el, amit a Városgondnokság az elmúlt egy évben elvégzett. Meg kell említenem Bakó István igazgató nevét, hiszen rendkívüli aktivitást fejt ki ezen a területen. De hozzá kell tennem azt is, hogy a Városgondnokság mellett, nagyon sok pápai polgár is sokat tesz azért, hogy lakókörnyezete rendezett legyen, akár közterület örökbefogadásával, akár úgy, hogy sajátjuknak érzik és akként kezelik azokat. Nekik is köszönet jár munkájukért. Abban bízom, hogy a kategóriánkat meg tudjuk tartani, ami azt jelenti, hogy legalább az idei pontszámmal megegyezőt kell elérnünk jövőre is.
A városvezető kiemelte, a legszembetűnőbb változás Pápán az egységes arculat megjelenése a belvárosi közterületeken, az évelő növények alkalmazása és a könnyen fenntartható zöldfelületek kialakítása. Ezek a munkák a következő időszakban is folytatódnak és a város külsőbb területein is hasonlóképpen újul majd meg a környezet.

Mezőlak polgármestere, Nagy Gábor hasonló büszkeséggel fogadta a kiváló minősítést és a különdíjat. Már csak azért is, hiszen a falu első alkalommal nevezett a versenyre, s máris a legjobb eredményt érte el. Mint mondta, a legnagyobb feladatot ennek az állapotnak a megtartása jelenti majd, ezen dolgoznak a jövőben képviselőtársaival és a falu lakóival együtt.
-Az idei évben az önkormányzati hivatal épületének felújítása és a környezetének rendezése, virágosítása volt a kiemelt feladatunk, de készül az új zöldterület a kastély környékén is – tudtuk meg a polgármestertől.

Az idei évben újult meg a polgármesteri hivatal és környezete Mezőlakon

A tiszta és virágos Veszprém megyéért verseny is hozzájárul ahhoz, hogy a megye települései még rendezettebb, szebb képet mutassanak, mely nemcsak a helyiek komfortérzetét növeli, de a megyébe látogató vendégek tetszését is kivívja.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!