Továbbra sem megy a Bakonyerdő Pápának


2016-10-27 12:21:38  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Továbbra sem megy a Bakonyerdő Pápának főképe
Az NB II-es kézilabda bajnokság hétközi fordulójában a pontvadászat két nyeretlen együttese csapott össze. A Bakonyerdő Elmax VSE otthonába a mieinkhez hasonlóan öt vereséget számláló Felsőörs látogatott. A juniorok két nappal korábban magabiztosan tartották itthon a két pontot, most pedig Kapcsándi Kristófékon volt a sor, hogy a mezőny újonca ellen ők is győzelmet ünnepelhessenek és elmozduljanak a kiesőhelyről. A várakozásoknak megfelelően indult a mérkőzés, mindkét csapat nagy elánnal, de meglehetősen pontatlanul kezdett, 4-4-ig fej-fej mellett haladt a két gárda, ám ekkor Kapcsándi Kristóf hétméterest hibázott, s ez megtörte a mieinket, így a csíkos mezesek hamar elhúztak 4-7-re. Jött is az időkérés, ami rendezte a sorokat, két perc alatt egalizált a Bakonyerdő, s folytatódott a kötélhúzás, a mindkét oldalon elfogadhatatlan védekezések mellett a vendégek cserekapusának három hárítása jelentette a különbséget a két csapat között, Szakács az utolsó másodpercben lélektanilag fontos gólt szerzett, ezzel 17:20 volt a szünetben. A második félidőben végre a Bakonyerdő kezdett jól, három perc alatt megfordította a mérkőzést, és 23:21-nél hármas(!) emberhátrányba kerültek a fejüket elveszteni látszó vendégek… Ezután viszont teljesen leblokkolt a Bakonyerdő, a közel másfél percig tartó emberfórt hátrányra sikerült hozni, így 26:26-nál érthetően a vendégek voltak a lelkesebbek. Ezután már fordulat nem állt be, a Veszprém lelkesedése és a Bakonyerdő védelme döntötte el a találkozót, amin - kis híján - az összes támadás góllal fejeződött be. A vége 33:37 lett, a játék képe alapján a vendégek győzelme reális, de az aránya túlzó, ami sovány vigasz Kapcsándi Zsolt csapatának, aki érthetően csalódott volt a lefújás után.
- Ez a mérkőzés pont olyan volt, mint az eddigi őszi szezonunk: rapszodikus. A vereség fő okát nem az ellenfélben vagy a játékvezetőkben kell keresnünk, hanem saját magunkban. Ha az egész mérkőzésen három támadást ki tudtunk volna védekezni, akkor valószínűleg nyerünk…. A támadójátékunk sem volt jobb, felfoghatatlan, hogy hogy vagyunk képesek ennyi ziccert kihagyni, és mi az oka annak, hogy hat méterről képtelenek vagyunk a kapuba találni. Csalódott és felháborodott vagyok, mert ez a produkció kevés még az NB II szintjén is. A sorsolás folytán nyerhető meccsek jönnek, de össze kell kapni magunkat és el kell mozdulnunk az utolsó helyről, mert ez a keret jóval többre hivatott.

Bakonyerdő Pápa – Veszprém KKFT Felsőörs 33:37 (17:20)

Pápai gólszerzők:
Kapcsándi Kristóf 9
Szakács Dániel 7
Bors Martin 7
Bors Patrik 5
Palágyi Ákos 2
Füzi Attila 2
Róth Gábor 1

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!