Vegyvédelmi gyakorlatot tartanak


2010-04-14 22:25:50  | cikk:  | 


Vegyvédelmi gyakorlatot tartanak főképe
A pétfürdői Nitrogénművek Zrt.-nél május 18-án a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság (VMVB) szervesésében gyakorlatot tartanak - hangzott el többek között a VMVB nyilvános ülésén, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságon  április 14-én.
Lasztovicza Jenő bizottsági elnök köszöntője után dr. Kovács Imre Honvédelemért kapott kitüntetést, amit dr. Keszely László ezredes, a honvédelmi tárca képviseletében adott át a Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Veszprém Megyei Kirendeltsége vezetőjének. Köszöntötték dr. Zsédenyi Imre megyei főjegyzőt, aki Védelmi igazgatásért kapott elismerést a közelmúltban.
A napirendi pontok között dr. Bujdosó László főorvos az ÁNTSZ képviseletében beszélt megyénk ivóvízhelyzetéről, amit egészségesnek, a készleteket tekintve biztonságosnak, jó minőségűnek nevezett. Beszélt többek között a sümegi helyzetről, ahol a nyirádi karsztvíz az átlagosnál melegebb, a klórozás miatt nem kellemes ízű, de az eljárás szükséges és az egészségre ártalmatlan. Kiemelte a Pápai Vízmű által alkalmazott eljárást, ahol korszerű, UV besugárzással fertőtlenítenek.
Dudinszky Zoltán, az E.ON.Veszprémi Gázhálózat Régióközpont vezetője a gázellátásról, Bánó Zoltán, a cég régióközpont vezetője pedig az áramellátásról tájékoztatta a bizottságot. A gázos üzletág Veszprém megyében országosan is egyedülálló együttműködést kötött a katasztrófavédelemmel.  Váradi Károly bizottsági titkár előterjesztésére elfogadták az idei munka és üléstervet. A titkár tájékoztatta a megjelenteket arról a vegyvédelmi gyakorlatról is, amit május 18-án rendeznek meg Pétfürdőn, a vegyi üzemnél.
Dr. Bolcsik Zoltán rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány és Csizmadia Gábor ezredes, megyei rendészeti igazgató, főkapitány helyettes a rendőrség védelmi igazgatási munkájáról, ügyeleti rendszeréről, más szervekkel való együttműködéséről beszélt.
Dr. Kovács Zoltán Pápa polgármestere hozzászólásában többek között kifogásolta a téli fagy és hó miatt történt áramkimaradás utáni intézkedést, Debreczenyi János, Veszprém elöljárója pedig a kórházak áramellátása, illetve a gázhálózat biztonsága iránt érdeklődött.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!