56 az irodalomban - 56 a városunkban


2016-10-21 15:39:55  | cikk: Babos Petra  | 


56 az irodalomban - 56 a városunkban főképe
A Pápai Jókai Kör az 1956-os forradalom 60. évfordulójára méltóképpen emlékezett. A Szent István Római Katolikus Általános Iskola aulájában tartott összejövetelen Szabóné Juhász Klára, a Jókai Kör elnökségének tagja köszöntötte a szép számban megjelenteket.
A kör tagjai ezúttal a közelgő október 23-ára emlékeztek. Először megtekintették a Pápai Petőfi Sándor Gimnázium színvonalas műsorát, majd Petrik Iván osztályvezető levéltáros tartott előadást a forradalom pápai eseményeiről. A rendezvényen a Petőfi Gimnázium 9. B osztálya az iskolai ünnepélyre készült zenés-táncos darabot adta elő. A darab forgatókönyvét Bognár Anita készítette, a felkészítésben és a rendezésben pedig Szabó Szilárd segítette a lelkes diákokat.
Bognár Anita osztályfőnök elmondta, Szabóné Juhász Klára felkérésének eleget téve mutatták be a műsort nagy örömmel és szeretettel. A keretes szerkezetbe foglalt műsor történetét egy idős ember visszaemlékezései adják, s az ő megelevenedő gondolatait játsszák el a tanulók.
Petrik Iván elmondta, hogy 56 után az akkori kommunista diktatúra az ellenforradalmat megpróbálta beállítani egy hatalmas történelem hamisításként, s minden, az 56-os forradalomhoz kapcsolódó iratot, anyagot elpusztítottak. Mint mondta, jobbára a megtorlásról szóló történésekről vannak levéltári források. A pápai eseményeket illetően városunkban viszont alig van, inkább Győrben, Budapesten találhatók ezek az anyagok.
-Jó lenne, ha még sok visszaemlékezés, napló kerülne elő azokról az időkről. Eddig is publikáltak már páran, sőt olyan anyag is került elő, ami csak a levéltárban maradt, de jó lenne, ha még feltárhatnánk néhányat, mert ezek alapján tudjuk, hogy mi történt Pápán, milyen volt az akkori élet. Ezért bíztatunk mindenkit arra, hogyha tudomása van arról, hogy valakinél van ilyen emlékirat, az hozza nyilvánosságra.
Beszélt még a Pápai Forradalmi Tanácsról, a Járási Forradalmi Tanácsról és a forradalom bukásáról, és a megtorlásról is. Pápát október 26-án érte a forradalom, ami november 4-ig tartott. Harcok itt nem voltak, az események hasonlóan zajlottak, mint más városokban, annyi volt a különbség, hogy Pápán nagyon erő katonai jelenlét volt.
A Jókai Kör soron következő összejövetelét előreláthatólag novemberben tartja.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!