Alelnökből elnök - Dr. Dancs Ferenc a Pápai Polgári Kör új elnöke


2016-10-20 22:44:28  | cikk: HuHa  | 


Alelnökből elnök - Dr. Dancs Ferenc a Pápai Polgári Kör új elnöke főképe
Tisztújítást tartott ma esti összejövetelén a Pápai Polgári Kör. Az ipartestületi székházban tartott találkozón dr. Dancs Ferenc alelnök - aki a múlt év őszén lemondott Rabi István elnök után idáig irányította a civil szervezet tevékenységét - az elmúlt egy év történéseit összegezte, majd lemondott az alelnöki posztról.

Tisztújításra gyűltek össze a tagok az ipartestületi székházban

Értékelésében felidézte Rabi István váratlan távozását, a novemberi kirándulást, melynek keretében a Csontváry kiállítást, a Márton Áron-emlékkiállítást és az Operaházat tekintették meg. Decemberben a Református Gimnázium dísztermében tartották összejövetelüket, melyen megemlékeztek dr. Kálmán Attiláról, a kör alapító elnökéről és dr. Kovács Zoltán államtitkár volt a vendégük az adventi beszélgetésen. Az idei esztendőt a hagyományos újévi batyus bállal indították, melynek ezúttal új helyszínt választottak, februárban pedig dr. Áldozó Tamás polgármestert kérték arra, hogy a város aktualitásairól és tervezett fejlesztéseiről tájékoztassa a kör tagjait. Vendégük volt Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, Usztics Mátyás színművész, és dr. Bencze Izabella, aki a migrációról tartott előadást. Az előző évadot szintén hagyományos programmal zárták: a polgári körös pikniknek azonban ezúttal a Hagyományok hegyét választották színhelyül. Az új évadot Georg Spöttle migráció veszélyeiről szóló előadással indították a JMSZK színháztermében, múlt héten pedig Wass Albertre emlékeztek. Dr. Dancs Ferenc hangsúlyozta, alelnökként igyekezett legjobb tudása szerint koordinálni a kör tevékenységét és együtt tartani a társaságot.

A szavazást dr. Klempa Éva vezette le, majd a tagok alelnöknek választották

Lemondását követően dr. Klempa Éva vette át a szót a ma esti összejövetelen. A jelenlévő tagok kinyilvánították, szeretnék, ha továbbra is működne a polgári kör, mely az országban szinte egyedülállóan maradt meg és szervez tartalmas együttléteket. Az elnöki posztra dr. Dancs Ferencet javasolták a tagok, a nyílt szavazáson pedig ellenszavazat és tartózkodás nélkül meg is választották a kör élére. Az alelnöki szerepre már az új elnök tett javaslatot Gyeginszky Jenőné személyében, a tagság soraiból pedig többen dr. Klempa Évát javasolták. Mivel semmi nem szabályozza az alelnökök számát a körben, így a polgári körösök mindkét jelöltet megszavazták, ők pedig elfogadták az alelnöki megbízatást.

A kör összejövetelén a tagok megfogalmazták azon igényüket, hogy a tagságról készüljön pontos adatrbázis, hiszen ez elengedhetetlen a rendezvényekről szóló tájékoztatáshoz, egymás biztos eléréséhez. Felvetődött az is, hogy az összejöveteleken legyenek fiatalokat érintő és érdeklő témák is, hiszen fontos lenne, hogy az ifjabb korosztály is csatlakozzon a körhöz. Az új ötletek között szerepelt a kirándulások szervezése is, ehhez az elnök már kérte is a javaslatokat.

Egyhangú szavazás döntött az új elnök személyéről

Az összejövetel végén dr. Dancs Ferenc kérdésünkre úgy fogalmazott, eddig is mindent igyekezett megtenni a Pápai Polgári Kör megtartásáért, értékrendjének megőrzéséért és ezután még inkább ezt teszi majd alelnökei segítségével.
-Hálás vagyok azoknak, akik bizalmat szavaztak nekem, továbbra is azon leszek, hogy a tagságot összetartsam, a polgári köri mozgalmat továbbvigyem, bár tudom, sok feladatot fog jelenteni. Hiszem, hogy a két alelnökkel még színesebb programokat tudunk szervezni, természetesen a tagok bevonásával.

Mint mondta, a novemberi hónapot arra szánják, hogy a tagságról készült adatbázist frissítsék, pontosítsák, szervezettebbé tegyék a kört, és kidolgozzák a kommunikáció módját. December 9-én, az ipartestületi székházban Köntös László lesz a kör vendége az adventi beszélgetésen, aztán januárban batyus bállal indítják az új évet, tavaszra közös kirándulást terveznek és piknikkel zárják majd az évadot.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!