Ellenzéki képviselők a népszavazásról


2016-10-18 14:13:08  | cikk: HuHa  | 


Ellenzéki képviselők a népszavazásról főképe
Országos népszavazás zajlott október 2-án a kötelező betelepítési kvótával kapcsolatban. A referendum estéjén dr. Kovács Zoltán Fideszes országgyűlési képviselő, államtitkár és dr. Áldozó Tamás polgármester, a párt helyi elnöke mondta el gondolatait a szavazásról és annak eredményéről, de kíváncsiak voltunk a helyi önkormányzat ellenzéki képviselőinek véleményére is.

Grőber Attila MSZP-s képviselő, a párt helyi elnöke úgy fogalmazott, nagyon szomorúan látja azt, ami a népszavazás előtt és után történt, és a népszavazás lelkiségében látja a legnagyobb problémát.
-Hónapokon keresztül azt hallottam, hogy nemzeti ügyről, sorsfordító nemzeti ügyről van szó, ugyanakkor sem itt Pápán, sem másutt bárki erről  nem rendezett vitát. Nem történt meg, hogy a más nézeteken lévőket hívta volna vitatkozni a média, a televízió. Ha ez sorsfordító nemzeti ügy volt, akkor tragikus, hogy nem beszélgettünk róla és ez a sajtó felelőssége is – fogalmazott, hozzátéve, legalább ilyen tragikusak érzi, hogy a magyarok egy monolit társadalommá válnak, melyben létezik egy központi akarat, ami elvárja, hogy mindenki idomuljon hozzá.
-Az emberek túlélni akarják ezt a fajta életet, s nem megélni. Apátia van, passzivitás. Szerintem nagyon nagy bűnöket követünk el a következő generációk ellen, ha nem disputákban döntjük el sorskérdéseinket. Egy érték létezik, és aki nem akarja követni, az kitaszíttatik ebből a rendszerből.
Meglátása szerint a harmadik nagy probléma, hogy ellenségképek gyártódtak, leginkább fiktív ellenségképek.

Grőber Attila, az MSZP önkormányzati képviselője

-Én szívesen beszélek a migráció kérdéséről, ami történelmi kérdés. Csacskaság azt hinni, hogy ez csak Magyarország kérdése. Ezzel a gondolattal nagyon félrecsúsztunk. De azzal is, hogy stigmákat ragasztunk egymásra. Azt nézzük, ki visel kokárdát, ki ment el szavazni, és ezek a stigmák nem engedik a diskurzust, mert a stigma megbélyegez. Ebben a népszavazásban értékek ütköztek, de nem beszéltük ki őket.
A képviselő úgy látja, más témákat, valódi ügyeket sem vitat meg a politika, sem városi szinten, sem országos szinten, pedig lehetne beszélni az egészségügyről, az oktatásról, Pápán a húsgyárról, a helyi adókról, a város költségvetéséről, az eu-s fejlesztésekről.
Grőber Attila a népszavazás kapcsán azt is elmondta, súlyos problémának látja a kampányra költött pénzt, és úgy látja, az alkotmánymódosítást a népszavazás nélkül is a Parlament elé lehetett volna vinni és megvitatni.
-Szeintem nem normális dolgot csináltunk, nem normális értékekkel. A monolit gondolkodás legszebb példája pedig a népszavazás vége: eredménytelen népszavazás után a központi akarat kiprédikálta, hogy 98 százaléka a magyaroknak nemmel szavazott. Ez egy értelmezés, de ne várják el senkitől, hogy ezzel egyet is értsen. Ez példa arra, hogy itt nem lehet máshogy gondolkodni – hangsúlyozta, hozzátéve, szerinte Magyarország nagyon rossz lelki állapotban van, ezt a népszavazást pedig nagyon rosszul vezették fel és nagyon rosszul vitték végig.
-Meggyőződésem, hogy nem mi – az MSZP - csináltuk rosszul. Mi ebből jól nem jöhettünk ki, mi ebből becsülettel jöhettünk ki. És ha ez tényleg olyan sorsfordító nemzeti ügy volt, akkor ez a nemzet nem érti a saját sorsfordítását?  Hogy csak 40 százalékban mennek el? És abból 6 százalék – ez dicséret akar lenni – poénra veszi a népszavazást? Ez azoknak szól, akik kiírták ránk ezt a népszavazást. És én azt hiszem, lelkileg okoztak nagy károkat Magyarországnak.

A DK önkormányzati képviselője, a párt Országos Tanácsának tagja, Kerecsényi Zoltán szerint különös, lélekfaló hónapokon, heteken vagyunk túl, ami alatt az emberekkel, a járókelőkkel találkozva-beszélgetve leszűrte, hogy mennyire sokakban voltak kétségek, félelmek, indulatok a kvótareferendum kapcsán.
-A népszavazás után aztán többen reménykedve, fellélegezve azzal szólítottak meg az utcán, hogy most már talán alábbhagynak majd a nagypolitikai harcok, vége lesz az elmúlt időszakban megtapasztalt negatívumoknak. Sajnos, én eléggé szkeptikus vagyok, mert szerintem ennek a népszavazásos kampánynak a szellemét nemcsak egy-két hét, de jó pár hónap múltán is nehézkes lesz az országnak kiheverni. A migránsoknak hívott menekültek ellen szított módszeres gyűlölethadjárat elferdített tényeket közölt, és az emberek legalantasabb tulajdonságaira épített - fogalmazott. Úgy véli, sokan mondják, hogy a rendszerváltoztatás óta nem volt ilyen drága, aránytalan, tisztességtelen, túltolt propagandakampány, mint ez a mostani. Ennek következtetéseit – egyetértve több politikussal – minden ellenzéki pártnak le kellene vonni, s bizony, ilyen feltételek mellett 2018-ban nem lenne szabad elindulni a választásokon.
-Október 2-án sok millió honfitársunk állt ellen a félelemkampánynak és mondott nemet a hatalomnak, amelynek viszont meg kellene értenie, hogy a magyarok erre nem vevők, vagyis tényleg véget kellene vetni a szívekbe való félelemköltöztetésnek és lélekmérgezésnek. Tisztában vagyunk azzal és tudjuk, hogy a nemmel szavazók többsége féltette-félti a hazát, és ezért egyáltalán nem ellenfeleink vagy ellenségeink ők, mert ők is a honfitársaink! A népszavazáson való részvétel valójában nem nemzeti, hanem erkölcsi kérdés volt, s ezt megértve sokan voltak bátrak a nemre is nemet mondani, vagyis távol maradni, így reménykedve-bizakodva abban, hogy ezzel segíthetik visszatéríteni a megtévedt vezetőket az emberséges európai szellemiségre.

Kerecsényi Zoltán, a DK önkormányzati képviselője

Kerecsényi Zoltán hozzátette, az érvénytelen népszavazásra alkotmánymódosítással történő válaszolást a Demokratikus Koalíció tisztességtelennek tartja. Ha egy országban népszavazást írnak ki, akkor azzal engedélyt kérnek a néptől, hogy megtegyenek valamit. Az érvénytelen referendum azt jelenti, hogy a nép nem adott engedélyt a kormányzó hatalomnak, hogy folytassa eddigi politikáját, arra pedig végképp nem, hogy módosítsa az alaptörvényt.
-Ezért a Demokratikus Koalíció bojkottra szólít fel, ezt javasolja valamennyi demokratikus ellenzéki erőnek. Hazánknak az alkotmányos, demokratikus európai nemzetek útján kellene maradnia!
Végül kifejezte, nagyon reméli, hogy Pápán is alábbhagy a kampányhangulat, s egyre inkább a béke, a közjó, a szülőváros dolgai felé tudják fordítani mindannyian figyelmüket.

Dr. Bányai Katalin, Pápa Város Képviselő-testületének legújabb tagja, az Együtt - Korszakváltók pártjának képviselője elsősorban jogász szemmel tekint a népszavazásra. Mint mondta, a népszavazást, mint a hatalom közvetlen gyakorlására hivatott demokratikus eszközt, a Parlament által elfogadott törvény szabályozza, meghatározva többek között a kezdeményezők körét, a feltett kérdésre vonatkozó elvárást. A kérdést úgy „kell megfogalmazni, hogy annak alapján valamennyi állampolgár egyértelműen tudjon válaszolni.”
-A kérdés megfogalmazása ennek az elvárásnak nem felelt meg – emelte ki hírportálunk megkeresésére. -  Egy gondolkodó választópolgár, aki Magyarországot szereti, a lakosság életét nyugodtnak kívánja, és aki a menekülteket segítségre szoruló embertársnak és nem bűnözőknek vagy terroristáknak tekinti - mint ahogy zömmel nem is azok - erre a kérdésre felelősségteljesen sem nemmel, sem igennel nem válaszolhatott. Az Együtt–Korszakváltók pártja, melyet képviselek, erre való tekintettel szólította tagjait és támogatóit a távolmaradásra.

dr. Bányai Katalin, az Együtt–Korszakváltók pártjának önkormányzati képviselője

Hozzátette, a népszavazáson feltett kérdésbe az érvénytelenség - a fentiek miatt - bele volt kódolva, és ezen nem változtathatott a népszavazást kezdeményező kormány közpénzből finanszírozott, milliós plakátkampánya sem.
-A 2016. október 2–i népszavazásnak, érvénytelenség okán, közjogi következménye nem lehet.  A jogszabály szerint, csak az érvényes és eredményes népszavazás vonhat maga után ilyen következményt, és csak akkor, ha a döntéshozók úgy ítélik meg, hogy a közvetlen népakarat olyan karakteres, hogy ezt meg kell tennie. Ez a Brexit esete Angliában - fűzte hozzá. Meglátása szerint, ha mégis Alaptörvény módosítást kezdeményez a kormány, azt a népszavazástól függetlenül, bár arra jogszerűtlenül hivatkozva teszi meg, politikai érdekeit követve.
-Mivel a népszavazás a közvetlen hatalomgyakorlás eszköze, amelynek során majdnem 5 millió választópolgár nem értett egyet a kérdésfeltevéssel és ezzel tárgyban véleményt nyilvánított, elvárható, hogy a politika is tekintettel legyen erre! – hangsúlyozta a képviselő asszony, aki szerint most már itt az ideje az élet nyugodt folytatásának.
-Vége a kampánynak és jó lenne, ha a felajzott kedélyek lecsillapodnának és életünk nyugodt mederben folytatódna, további riogatások nélkül. Ezt remélem, és tiszta szívből kívánom mindenkinek!

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!