Egyre jobban játszik az U15


2016-10-16 11:18:11  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Egyre jobban játszik az U15 főképe
A házigazda Pápai Egyesített Labdarúgó Club mellett Zalaegerszeg, Csorna és Ajka lépett pályára az U15-ös lány keresztpályás utánpótlás labdarúgó bajnokságban. A Perutz Stadion műfüves pályáján rendezett negyedik fordulóban is Tóth Ferenc tanítványai három mérkőzést játszottak. A csapatnak abszolút tanulóév az idei, hiszen több játékosuk még csak most ismerkedik a sportággal, így előzetes elvárás sincs velük szemben, az eredmények is másodlagosak. A cél az, hogy folyamatosan fejlődjenek és hosszútávon is a klub kötelékében maradjanak – fogalmazott a pápai tréner. A PELC végül két szoros vereséggel és egy döntetlennel zárta a játéknapot, mellyel a harmadik helyet foglalja el a tabellán.
- A korábbi fordulók során kialakult erőviszonyok alapján alakultak az eredményeink, hozzá kell tennem, hogy talán a mostani fordulóban játszottak a legjobban a lányok – értékelt Tóth Ferenc. Az éllovas, veretlen Zalaegerszegtől szoros csatában csak egy góllal kaptunk ki, az Ajka ellen három-négy komoly helyzetünk volt, végül a semmiből bekaptunk két gólt, míg Csornával 0-0-ra végeztünk. Sajnos továbbra is kapusgonddal küzdünk, jelen pillanatban ugyanis nincs hálóőrünk, ezt úgy tudjuk megoldani, hogy minden játéknapon más-más mezőnyjátékos áll a háló elé. Edzünk tovább, célunk, hogy egységes csapatot alakítsunk ki, minél több lányt csábítsunk az egyesülethez és egy olyan társaság formálódjon, mely jövőre a nagypályán is helyt tud majd állni.
A pontvadászat október 30-án Zalaegerszegen folytatódik.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!