Fábián Janka Pápán


2016-10-06 08:21:32  | cikk: Babos Petra  | 


Fábián Janka Pápán főképe
Fábián Janka írónő volt a vendége az Országos Könyvtári Napok pápai programsorozatának szerdai összejövetelén. Fábián Janka szerelmes történelmi regényeit ma már sokan ismerik és szeretik, pedig kezdetben a nagy kiadók sorra elutasították műveit. Az első regényeit, az Emma-trilógiát elutasították a kiadók, ezért egy kisebb kiadónál, magánfinanszírozásban kellett megjelentetnie. A fiatal írónő már egészen kicsi korában szeretett olvasni, majd később írni is.
Korábban szabadúszó nyelvtanárként dolgozott, de akkoriban gyakran lemondták az óráit a diákok, amitől mélypontra került. Egyébként előtte már régóta tervezgette, hogy belefog az írásba, amihez volt is összegyűjtött anyaga, s végül úgy döntött, hogy megpróbálja az írást.
Mint mondta, szeret könnyed regényeket olvasni, amelyek segítik kiszakadni a szürke hétköznapokból. Az írónő szerint nagy szükség van az ilyen jellegű könyvekre, ezért ő is ebben a műfajban ír elsősorban.
A történelem-angol- francia szakon végzett hölgy elmondta, amikor ezeket a szakokat választotta, nem gondolta, hogy írónő lesz. A történelem mindig is érdekelte, a nyelveket pedig nagyon szereti tanulni és tanítani egyaránt. Szeret eredeti nyelven olvasni könyveket, amikből sokat tanul. Fábián Janka fordított szépirodalmi alkotásokat is angol nyelvről magyarra.
Az igényes-szórakoztató irodalmi könyveket író fiatal hozzáfűzte, alapvetően az egész történelem érdekeli, leginkább a századforduló a nagy kedvence, de szereti a 18. század végét és a 19. század elejét is.
Fábián Jankától megtudtuk, nemrégiben leadta legutolsó kéziratát, amely könyv egy hónap múlva jelenik meg. Az utolsó boszorkány lánya című kötet a 18. század második felében játszódik. Ez tekinthető a nyáron megjelent novellás kötet folytatásának, de ez most egy regény lesz.
Az írónővel Horváth Andrea, a Pápa Városi Televízió munkatársa beszélgetett.
Az Országos Könyvtári Napok pápai rendezvénysorozata október 7-én folytatódik, amikor Földes László Hobo lesz a vendég.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!