Környezettudatosságra nevelnek


2016-10-04 21:45:19  | cikk: pi-pa  | 


Környezettudatosságra nevelnek főképe
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Földművelésügyi Minisztérium nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az általános- és középiskolás korosztály sajátos, korcsoportjának megfelelő élményekre és tapasztalatokra építő, azaz tevékenységorientált környezeti-, és fenntarthatóságra nevelésben részesüljön. Ennek érdekében az oktatásért és környezetvédelemért felelős tárcák 2004-ben létrehozták az „Ökoiskola” címet, melyet azóta minden évben pályázat útján nyerhetnek el az oktatási intézmények.
A fenntartó kérésének megfelelően az idei évben a Pápai Szakképzési Centrum Acsády Ignác Szakképző Iskolája is benyújtotta pályázatát az „Ökoiskola” cím elnyerésére. A pályázati döntés még nem született meg, az iskolában azonban már a napokban is szervezett olyan programokat, melyek a környezettudatos nevelést célozzák. Veilandics Tamás, az öko-csoport vezetője hírportálunknak elmondta, a diákok közt sokan vannak, akik érdeklődnek a téma iránt, ráadásul többen közülük olyan általános iskolából érkeztek hozzájuk, amely maga is elnyerte az „Ökoiskola” címet. Ma délelőtt a tanulókkal közösen helyezték el az iskola bejáratánál lévő fák egyikén azt a madáretetőt, melyet a diákok szakmai gyakorlaton készítettek. Ezen kívül az iskolában gyűjtést szerveztek a hontalan állatok számára. Szabó Helga, az egyik pápai állatvédő egyesület önkéntese ennek kapcsán hangsúlyozta, az Acsády iskola felajánlotta az egykori kollégiumból leselejtezett takarókat és ágynemű huzatokat, melynek egy részét már korábban kivitték a menhelyre, a másik részét pedig az Állatok Világnapja alkalmából a gyerekekkel közösen viszik el telepre. Kezdeményezésükkel a felelős állattartásra, az állatvédelemre és az egyre gyakoribb állatkínzások elleni fellépésre szeretnék felhívni tanítványaik figyelmét. Gyűjtésüket az iskola diákjai mellett pápai vállalkozások is támogatták. Az összegyűlt állateledeleket a programban résztvevő diákok a tervek szerint a napokban viszik el a hontalan állatok számára.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!