Szívügyekről a könyvtárban


2016-10-03 20:42:19  | cikk: ha  | 


Szívügyekről a könyvtárban főképe

Ma kezdődött az Országos Könyvtári Napok programsorozata. A pápai Jókai Mór Városi Könyvtár rendszeresen részt vesz a kezdeményezésben, idén is számos érdekes rendezvénnyel várják a látogatókat. A nyitóalkalom vendége prof. Dr. Veress Gábor, a balatonfüredi Állami Szívkórház főigazgató főorvosa volt, aki a Veszprém megyei kardiológiai ellátás szervezéséről és a jelenlegi ellátás lehetőségeiről tartott előadást.

Prof. Dr. Veress Gábor elmondta, hogy Munkácson született, 1945-ben költöztek Pápára, itt nőtt fel, először a könyvtárhoz közeli Damjanich utcában laktak, így amikor érkezett az előadására, megrohanták az emlékek. A gimnáziumot is itt végezte, sőt, az orvosi egyetem elvégzése után is visszatért Pápára, négy évig dolgozott a kórházban. Több szakvizsgát is letett: belgyógyászat, kardiológia, kardiológiai rehabilitáció. Mint mondta, nagy akarat volt benne a tudományos munka iránt, így került fel Budapestre, a MÁV-kórház és Rendelőintézetbe. Onnan az Országos Kardiológiai Intézetbe vezetett az útja, majd fél évig Chicagóban dolgozott, hazatérése után pedig újra a Dunántúlra invitálta Böszörményi professzor, aki meghívta a füredi Szívkórházba. 1979 óta osztályvezető főorvos Balatonfüreden, s 1996 óta, épp 20 éve már, hogy igazgatja az intézményt.

Az előadás sok érdeklődőt vonzott

Prof. Dr. Veress Gábor elmondta, hogy a leggyakoribb halálozási ok a szívbetegség, ez sajnos Veszprém megyére is érvényes, de itt sokáig nem volt invazív kardiológiai centrum. A 2000-es évek elején sikerült megszervezni a balatonfüredi kórházban a szívkatéterezést, s így válhatott megyei kardiológiai centrummá az intézmény. Ehhez többek között új, katéteres műtőket kellett kialakítani, de mára már elmondható, hogy az infarktushoz köthető halálozások a korábbi 20%-ról 5% alá csökkentek.

Prof. Dr. Veress Gábor arról is szólt, hogy bár fontos a megelőzés, ezen a téren rosszul állunk mi, magyarok is. A leggyakoribb probléma a szívbetegségeknél a koszorúér elzáródása, s ez vezet az infarktushoz. Sajnos nagyon sok rizikófaktor van, melyek segítik kifejlődni ezt a betegséget. Ilyen a dohányzás, a mozgásszegény életmód, az elhízás, cukorbetegség és a túlzott alkoholfogyasztás is. Ezek mozaikszerűen a koszorúér meszesedését gyorsítják, ami elzáródáshoz, trombózishoz, s végül infarktushoz vezet. Gyakori probléma ez, ettől szenved az ország, Balatonfüreden is közel tízezer beteg fordul meg évente, mondta a főigazgató főorvos.

Az Országos Könyvtári Napok pápai programsorozatának nyitóalkalma jól sikerült, zsúfolásig megtelt az előadóterem. Holnap, október 4-én 14 órakor Kiss Szilárd gyűjtő tart vetített képes előadást a trópusi rovarvilágról, 17 órakor pedig Géczy Gábor beszél majd arról, hogy mire is van szükségünk valójában a mindennapokban.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!