Kórustalálkozó a zene világnapján


2016-10-02 16:35:35  | cikk: Babos Petra  | 


Kórustalálkozó a zene világnapján főképe
Emlékhangversenyt szervezett a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ és Pápa Város Bárdos Lajos Vegyeskara közösen a zene világnapján, a névadójuk születésének évfordulóján. Erre az alkalomra négy vendég kórust is meghívtak, akikkel jó kapcsolatot ápolnak. A találkozón fellépett a Pápai Nyugdíjasok Érdekvédelmi-Érdekképviseleti Egyesület Énekkara, a győrzámolyi Bárdos Lajos Vegyeskar, a csornai Bárdos Kórus, a szombathelyi Erkel Kórus és természetesen Pápa Város Bárdos Lajos Vegyeskara.
A Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színháztermében összegyűlteket Szabadkai Verita igazgató köszöntötte, aki Platón szavait idézte és elmondta, a zene olyan lelki táplálék, amely nemcsak jelen van mindennapjainkban, nemcsak átszövi életünket, hanem kihat érzelmeinkre: felemel, ha boldogok vagyunk, felvidít, ha szomorkodunk, segít megélni érzéseinket gyászunkban. A muzsika tehát nemcsak egy művészeti ág és zenei hangok egymás utánisága. A dal, a zene határokon, kultúrákon, nemzeteken, érzelmeken átívelő isteni adomány, mely ősibb a nyelvnél, talán az ember legősibb kifejezési formája. Akár aktív művelői, akár passzív élvezői vagyunk, egy nyelvet beszélünk. A zene falakat bont és közösségeket épít, összehoz és összetart.
A kórustalálkozó résztvevőit a JMSZK igazgatója üdvözölte
-Több évfordulót is ünneplünk 2016-ban. Yehudi Menuhin ebben az esztendőben töltené be 100. életévét. Ám, nekünk, magyaroknak, talán ennél is fontosabb Bartók Béla születésének 135. évfordulója. A kórustalálkozó aktualitását a magyar kórusélet nagy alakja, Bárdos Lajos halálának 30. évfordulója adja. Bárdos Lajos zeneszerző, karnagy, aki szívügyének tekintette a magyarországi énekkarok számának és színvonalának növelését, szervezéssel és új kórusművek komponálásával is segítette őket –mondta Szabadkai Verita.  
A pápai nyugdíjas énekkar vezetője Szanyiné Csepregi Ilona
A Pápai Nyugdíjasok Érdekvédelmi-Érdekképviseleti Egyesület Énekkara 1995-ben alakult. Tagjai fogékonyak és nyitottak a művészetek iránt. Rendszeresen szerepelnek városi ünnepségeken, színvonalas műsoruk bemutatásával.
A győrzámolyi vegyeskar több megyei és szigetközi kórussal tartja a kapcsolatot
A győrzámolyi Bárdos Lajos Vegyeskar 1999-ben alakult hagyományőrzőként, Szivárvány Dalkör néven. A kórustagok jó hangi adottsága, lelkes, szorgalmas munkája tette lehetővé a többszólamú művek irányába való elindulást. Ezen az úton Bárdos Lajos nagyszerű népdalfeldolgozásai segítették az együttest. A kórus tevékenyen részt vesz Győrzámoly kulturális életében.
A csornai Bárdos Lajos Kórus vezetője 2007 óta Horváth József
A csornai Bárdos Kórus alapító karnagya Nagy Kálmán, 1957-ben került Csornára. Az együttes Csornai Központi Énekkar néven, 30 férfi és 38 női hangból verbuválódott.  Az énekkar jelenleg is elsődleges feladatának tekinti a városi ünnepségeken való részvételt, s kórustalálkozók, önálló hangversenyek szervezését, ezen keresztül a klasszikus zenei kóruskultúra népszerűsítését.
A szombathelyi kórus karnagya Király Katalin
A szombathelyi Erkel Kórus 1959-ben alakult. A város és Vas megye zenei kulturális életében folyamatosan jelen vannak. Kétévente rendeznek Nemzetközi Kórusfesztivált, a múlt évben erre hívták meg a pápai kórust is.
"Fellépéseiket a capella és hangszerkíséretes dalok teszik változatossá"
Pápa Város Bárdos Lajos Vegyeskara 1995-ben alakult 45 lelkes énekessel. Megalakulásuk óta, 20 év alatt közel 200 szereplésen vannak túl, amelyeken mindig az értékes kórusmuzsika bemutatását tűzték ki célul. A jól összeszokott együttes őszinte, szép előadásmódja jó kifejezője annak az örömnek, amit a zene világának sokszínűsége, az ének szeretete, a bárdosi életmű szellemisége tükröz.
-Nagy örömünkre a kórusok szívesen tettek eleget a felkérésünknek, hogy együtt énekeljünk és emlékezzünk Bárdos Lajosra. A meghívott négy kórussal gyümölcsöző a kapcsolatunk, jártunk már náluk, s mi most akartuk viszonozni a kedvességüket, melyre kiváló alkalom volt a zene világnapjára szervezett koncert – mondta Fehér Ferenc karnagy.
A kórusok elmondása szerint nagyon jól érezték magukat Pápán, jó érzés volt együtt a zene világnapján énekelni.
A találkozó az öt kórus közel 150 tagjának közös éneklésével ért véget a Fő téren, ahol két Bárdos- művet, a Tiszai dallamokat és az Istené az áldást dalolták.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!