A pápai kórházról a Szegfű Klubban


2016-10-02 13:15:39  | cikk: Babos Petra  | 


A pápai kórházról a Szegfű Klubban főképe
Megkezdte őszi évadát a pápai Szegfű Klub. A csoport a Huszár Közösségi Házban tarja összejöveteleit, melynek szeptemberi vendége dr. Vörös Ibolya, a Gróf Esterházy Kórház főigazgatója volt.  A rendezvény kapcsán Tálos László, a Szegfű Klub elnöke elmondta, nagy örömükre dr. Vörös Ibolya már negyedik alkalommal tart előadást a csoportnak. Az elnök hangsúlyozta, jó kapcsolatot ápolnak a kórházigazgatóval, aki szívesen beszél nekik az intézményről.
-Az idei évben is számos program vár még ránk. Ellátogatunk a Kékfestő Múzeumba, novemberben a névnaposokat, szülinaposokat köszöntjük meg, majd decemberben a Mikulás látogat el a klubba, valamint az évet december 28-án zárjuk hagyományos évadzáró, újév-köszöntő rendezvényünkkel – tudtuk meg az elnöktől.
Dr. Vörös Ibolya, a kórház főigazgatója elmondta, minden alkalmat megragadnak arra, hogy a pápaiak, s a környéken élők megismerkedjenek a kórházzal, az ott folyó fejlesztésekkel, munkákkal. Mint kiemelte, fontos számukra, hogy ha egy-egy kisközösség vagy civil egyesület megkeresi őket, hogy tartsanak előadást a kórházról, akkor azt feltétlen megtegyék. A találkozók alkalmával lehetőség nyílik arra, hogy kérdezzenek, s elmondják véleményüket, ötleteiket, miszerint hogyan is látják a betegek a helyzetet.
-Egy évvel ezelőtt tartottam már előadást a Szegfű Klub tagjainak. Akkor a rehabilitációs ellátások álltak a középpontban, de azóta sok újdonsággal gyarapodott a kórház. Beszélek a nagy beruházásról, ami több mint másfél milliárdos nagyságrendet képviselt. Ennek keretében megújult a diagnosztika, s az aktív betegellátással kapcsolatos feltételek is. A fórum során bárki kérdezhet a rendelésekről, a betegellátásról – mondta a főigazgató, majd hozzáfűzte, gyakran a szakrendelések óraszámával kapcsolatos kérdések merülnek fel.
A megfogalmazott pozitív és negatív kritikák alapján a menedzsment és az adott szakterület összeül, s ezeket átbeszéli. Dr. Vörös Ibolya fontosnak tarja, hogy visszajelzéseket kapjanak, mert ezekből építkezhetnek. A kritikák sosem alaptalonok, mindig foglalkozni kell velük, hiszen ettől javulhat az orvos-betegellátás minősége.
A klub soron következő összejövetele október 22-én lesz, amikor a Kékfestő Múzeumba tesznek látogatást.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!