Debütált az új kézilabda csapat


2016-10-02 12:26:16  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Debütált az új kézilabda csapat főképe
Hazai pályán is bemutatkozott a Somló Hús KC Pápa csapata. A Bakonyerdő Pápa volt játékosiból, pár játékra éhes fiatalból és több, kézilabdát most először fogó felnőtt korú tagból álló csapat célja, hogy újra versenyszerűen kézilabdázhassanak, s egy jó társaságban élénkítsék fel barátságukat. Ennek fényében indult a megyei első osztályú szezon és a mérkőzés is, a játékban lévő juniorok gyorsan meccsbe lendültek, az "öregek" kissé lámpalázasan szálltak be a meglepően kíváncsi publikum előtt a játékba. A bajnokesélyes, ám most kissé tartalékos Veszprémi Egyetem komoly tempót diktált, s bár az eredmény megállt az ötgólos differencián, kellett Sarus Ferenc időkérése, hogy pihenni tudjon megyei alakulatunk. A második félidő elejét megnyomta az Egyetem, azonban a végére váratlanul ők fáradtak el jobban. Korrekt játékvezetés mellett a végére kijött a két csapat közti különbség, 28:36 oda, de ne feledjük, ellenfelük a tavalyi bajnok volt, aki idén is esélyes a címre.

Sarus Ferenc: Ez a mérkőzésünk már klasszisokkal felülírta a Bicske ellenit, de még mindig időre van szükségünk, hogy belerázódjunk újra a játékba. Van, akinek élete első kézilabda meccse volt a mai, és vagyunk mi páran rutinos játékosok, de nekünk is szokni kell még a futást is, és egymást is. Nagyon jól éreztük magunkat, a társaság kiváló, de szívesen fogadunk bárkit, aki velünk kézilabdázna. Legfontosabb a barátság és a szórakozás, ezt maximálisan visszakaptuk, s köszönjük lelkes közönségünknek a biztatást, reméljük, hamarosan még színvonalasabb kézilabdát láthatnak majd tőlünk.

A pontvadászat Ajkán folytatódik.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!