Zajlik a népszavazás


2016-10-02 10:51:57  | cikk: HuHa  | 


Zajlik a népszavazás  főképe
-Ez a népszavazás arról szól, hogy a következő években, évtizedekben a magyar emberek akaratából, a magyar állam hatásköréből Brüsszel, illetve az európai központok mennyit vonhatnak el, melyek lesznek azok a területek, amiről ezentúl ott fognak dönteni és melyek, amit meghagynak nekünk – fogalmazott ma Áldozó Tamás polgármester nem sokkal 9 óra után a szavazóhelyiségből kilépve. A városvezető elmondta, sokadszorra szavaz a Vajda Péter lakótelepi óvodában kialakított szavazóhelyiségben és túlnyomó többségében az az álláspont győzött, amire ő is szavazott.


Áldozó Tamás polgármester bízik a nemek jelentős többségében
-Azt remélem, hogy ez a mai napon is így lesz, abban bízom, hogy meglesz az ötven százalékos részvétel országosan, és a nemek aránya lényegesen meg fogja haladni az igenek arányát.
Hozzátette, a Fidesz kampánytechnikája nagyon sokat épít a választók reakcióira, a most kapott visszajelzések többsége bátorító, biztató volt, arról szólt, hogy az emberek nagyon nagy része egyformán gondolkodik a feltett kérdésről. Áldozó Tamás azt is megemlítette, Európa különbözően viszonyul a kérdéshez, hiszen Franciaországban betiltották a mára kiírt helyi népszavazás megtartását, ha ez Magyarországon történt volna, a világsajtó már címoldalon foglalkozna a magyarországi nácizmus veszélyeivel.
-Ezzel a népszavazással azt jelezhetjük, hogy mi a saját sorsunkról magunk akarunk dönteni az európai értékek figyelembe vételével és a szolidaritás elveinek figyelembe vételével.

Kora délelőtt a Munkácsy-iskola forfa épületében kialakított szavazóhelyiségbe sorra érkeztek a választópolgárok, hogy véleményt nyilvánítsanak a feltett kérdésről.
-Nem szeretném azt a veszélyhelyzetet és erőszakot Magyarországon, amit ez a helyzet jelenthet és azt sem tartom szerencsésnek, hogy egészen más kultúra telepedjen be, ami nem illik ide, az emberek pedig nem tudnának beilleszkedni szerintem – fogalmazta meg Horváth Imre, aki elmondta azt is, figyelemmel kísérte a pártok véleményét a témáról, az MSZP érvelésével emberileg egyetért, de félti Magyarország biztonságát és ezért nemmel szavazott.
-Remélem, érvényes és eredményes lesz a népszavazás. Mindenféle érvet, véleményt meghallgattam a népszavazás kérdésével kapcsolatban, azt hiszem, aki logikusan és ésszerűen gondolkodik, az arra szavaz, amire kell – ezt már Takács János mondta, miután leadta szavazatát a Tókertben.

Információink szerint 10 óra után nem sokkal szavazott Süle Zsolt, a Jobbik önkormányzati képviselője, ő a Napsugár bölcsődében adta le voksát. A helyi önkormányzat többi ellenzéki képviselője, a népszavazásról való távolmaradásra buzdított, híreink szerint ők nem vesznek részt a referendumon.

A választás.hu oldal tájékoztatása szerint 9 óráig országosan a választópolgárok 7,25 százaléka adta le szavazatát, Veszprém megyében ekkor már 8,18 százalékos volt a részvétel, Pápán pedig a választásra jogosultak 8,91 százaléka jelent meg a szavazóurnáknál.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!