TEK gálán lett a legjobb a pápai törzsőrmester


2016-09-23 12:40:13  | cikk: Haraszti Gábor  | 


TEK gálán lett a legjobb a pápai törzsőrmester főképe
Szeptember 17-én negyedik alkalommal rendezték meg a SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központban a TEK Budo- és Küzdősport Gálát. A Terrorelhárítási Központ rendezvényén minden évben népes mezőny gyűlik össze, idén a Magyar Honvédség, a rendőrség, a NAV, a Katasztrófavédelem, a TEK valamint az Országos Mentőszolgálat kötelékéből közel 300 fő mutathatta meg jártasságát a küzdősportok területén. Magyarország legnagyobb küzdősport-rendezvényén K-1 küzdelmeket, karate-összecsapásokat, valamint judo és grappling csatákat láthatott a nagyérdemű, utóbbi két kategóriában pápai érdekeltség is volt, hiszen a Pápai Rendőrkapitányság törzsőrmestere, Meksz Alexa is ott volt a mezőnyben. Alexának ez már a harmadik Budo gálája volt, és a korábbi alkalmakhoz hasonlóan ezúttal is kiválóan szerepelt.
– Tizenhárom évvel ezelőtt kezdtem foglalkozni a küzdősportokkal, először judo edzéseket látogattam Kaposváron – elevenítette fel a kezdeteket Meksz Alexa. – Idén februárban kerültem Pápára, és csatlakoztam a Bakony Judo Klubhoz. Mivel elég kevés felnőtt női judoverseny van az országban, ezért egy idő után belekóstoltam a jiu-jitsu világába is. A Budo gálán ezt megelőzően két alkalommal vettem részt, 2013-ban egy arany-, míg két éve egy ezüstérmet akasztottak a nyakamba, tavaly is indultam volna, ám a bevándorlási helyzetre való tekintettel elmaradt az esemény. Az idei bajnokságra a felkészülésem jól sikerült, bár nyáron volt egy hónapos szünet, amikor nem voltak judo edzések, de ezalatt is folyamatosan készültem, futottam, brazil jiu-jitsuztam és szorgalmasan látogattam a konditermet. Judo, nogi grappling és gi grappling kategóriákba neveztem (a gi a jiu jitsu edzőruhát jelenti, a gi grappling versenyszámban gi-ben vannak a versenyzők és a ruházatot is használhatják a küzdelem során. Ebből kiindulva nevezték el a másikat nogi grappling versenyszámnak, itt passzos ruházatban vannak a versenyzők és nem lehet használni a küzdelemben a ruházatot), nagy örömömre mindhárom versenyszámban aranyérmet sikerült hazahoznom, a judosoknál a -63 kilósok kategóriájában indultam, ami azért is okozott nehézséget, mivel én csak 52 kilogramm vagyok, ez mondanom sem kell, nagyban megnehezítette a versenyemet. A gi kategóriában is nagy volt a súlyhátrány, hiszen 60 kilogramm volt a legalacsonyabb súly, ezeket a különbségeket igyekeztem sok mozgással, taktikus versenyzéssel ellensúlyozni – emlékezett vissza a versenyre Alexa.
A csinos törzsőrmester a jövővel kapcsolatban azt mondta, tervei között egy első osztályú magyar bajnokságon való részvétel is szerepel.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!