A keresztény társas kapcsolatokról


2016-09-23 08:45:46  | cikk: Babos Petra  | 


A keresztény társas kapcsolatokról főképe
Hodász András római katolikus pap volt a vendége a szeptemberi Nyitott szívvel Isten tenyerén című keresztény előadássorozatnak szerda este a tókerti Szent Benedek Templomban.  
Hodász András a gimnázium után bölcsészdiplomát szerzett magyar és kommunikáció szakon, de nem állt meg itt, rövid tanítási tapasztalat után elvégezte a teológiát és pappá szentelték. Jelenleg a Budapest-Kispesti Nagyboldogasszony főplébánia káplánja, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem előadója, miközben előadásokat, lelkigyakorlatokat szervez fiataloknak szerelemről, párkapcsolatról, szexualitásról. Fő kutatási területe és egyben hobbija a “Test teológiája” II. János Pál pápa tanításában.
A fiatal atya kérdésünkre elmondta, a fiatalokat leginkább a szerelem, szexualitás téma érdekli, ezért ebben kell őket megszólítani. Az életüket mélyen érinti ez a kérdés, hiszen a legtöbb lelki vezetettje ezzel fordul hozzá.
-Hogy mit is tanít erről az egyház? A legfontosabb, hogy a szerelmünket ne vegyük ki a hitünk védőszárnya alól, hanem ezt is éljük meg Jézusban – hangsúlyozta az atya, hozzáfűzve, saját kérdéseire kereste a választ, s néhány meghökkentő felfedezés után az vált a céljává, hogy érthetővé tegye az egyház sokak által maradinak tartott tanításait.
-Az utóbbi néhány évtizedben a világ elment egy picit mellettünk, s gyorsabban reagál a történelemre. Itt az ideje annak, hogy az egyház is vagányabbul, modernebben reagáljon, de a Szentírás eredeti tanításával összhangban.
Isten miképp alkotta meg a legtökéletesebb képmását a házastársi szerelemben – hangsúlyozta az atya, s elmondta, Isten saját képmására teremtette a férfit és a nőt. Az élő Isten földi képmása a család, az apa és anya szeretetéből születő gyermek, s ez az a közösség, ami a leghűségesebben tükrözi a Szentháromságos szeretetet.
-Sajnos manapság sok a válás, a családok széthullnak. Én bízom abban, hogy ha tanítom a fiatalokat, akkor megértik, hogy mi Isten szándéka velük, a szerelmükkel kapcsolatban. Remélem, ezáltal segítem őket abban, hogy másképpen tekintsenek a párkapcsolatukra, s tudjanak hűségesek lenni.
Hodász András elmesélte, hogy egy előadásával is megmutatta, hogy a katolikus egyházban nem állt meg az idő 1867-ben, de 1961-ben sem. Az atya a tőle megszokott laza, könnyed stílusban beszélt a hallgatóságnak.
A soron következő összejövetel október 12-én lesz, amikor is a verbiták tartanak előadást.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!