Múltidéző helytörténeti séta Huszár Jánossal


2016-09-21 20:30:39  | cikk: ha  | 


Múltidéző helytörténeti séta Huszár Jánossal főképe

Kiadós helytörténeti sétán vettek részt ma délután a Várostörténeti Honismereti Kör tagjai. Az idegenvezető ezúttal Huszár János volt, aki évtizedeken át irányította a közösséget, de leköszönése óta is aktívan részt vesz a csoport munkájában. Ezúttal a pápai alsóvárosi sírkerteket kereste fel a tagság.

A csoport az Anna téren kezdte a sétát. A helytörténészek itt feltételezik a középkori Zsemlér falu helyét, feltehetően ehelyütt volt a mai város egyik településközpontja. Azon a dombon, amelyen ma a Szent Anna templom áll, terült el a középkori falu, majd később az Alsóváros temetője. Hogy mikor kezdték el temetőként használni a területet, arra nézve nincs adat, azt viszont tudjuk, hogy főként protestánsok használták és 1830 körül volt itt az utolsó temetés. Huszár János érdekességként megemlítette, hogy az ősi temető területe az Anna tértől egészen a mai Damjanich utcáig nyúlt.

A séta második állomása az Alsóvárosi temető volt

Az Anna térről a Honismereti Kör tagjai elsétáltak az Alsóvárosi temetőbe. Huszár János elmondta, hogy miután a 19. század elején a mai Anna tér helyén levő régi temető már nem volt képes befogadni a növekvő lélekszámú város halottait, Esterházy földesúr átadott a városnak egy szántóföldet temetkezési célra. Az új temető 1837-ben nyílt meg, ahova mindhárom keresztény temette halottait.

A Honismereti Kör tagjai több jeles személyiség sírjánál is megálltak, így például a Pápai Református Kollégium ismert tanáregyéniségeinek, mint például Bocsor Istvánnak, Tarczy Lajosnak és Kapossy Luciánnak nyughelyénél is emlékeztek, valamint ellátogattak az első és második világháború halottjainak sírjaihoz is.

A Várostörténeti Honismereti Kör október harmadik szerdáján tartja következő összejövetelét, akkorra is sétát szerveznek, a belváros polgári házait nézik meg szakavatott építész vezetésével.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!