Emlékeztető-tábla az egykori Aradi utcai fiókkönyvtár emlékére


2016-09-20 08:26:06  | cikk: Babos Petra  | 


Emlékeztető-tábla az egykori Aradi utcai fiókkönyvtár emlékére   főképe
Az 1960-as évektől az 1980-as évekig a pápai Aradi utcában működött a pápai városi könyvtár kis fiókkönyvtára. Ennek emlékére, 2016. szeptember 19-én az „Elsősorban pápai” - Városbarát Egylet önkéntesei egy tájékoztató-emlékeztető táblát helyeztek el a hajdani kis intézményegység emlékére. Az emlékjel-állítás szorgalmazója Papp Ferenc egykori vajdai lakos, városbarát volt, aki beszédében elmondta, több mint egy évvel ezelőtt, egy séta alkalmával járt az Aradi utcán, s megállt egy kicsit. Elgondolkodott a régmúlt időkön. Eszébe jutottak azok az évek, kellemes órák, pillanatok, amikor az iskolából hazafelé sétálva, testvérével betértek az egykori könyvtárba, s böngésztek az ifjúsági regények között. Kedvenceik voltak az indián-könyvek, a Pál utcai fiúk, az Egri csillagok, meg sok más kincs, amit ennek az egykori kis intézménynek a polcain felleltek.
-Ennek a helynek volt egy varázsa. Egy kis kuckó volt, telis-tele könyvekkel, egy kedves könyvtáros néni vagy bácsi társaságában. Télen még a szakadó hóesésben is átjöttünk ide; közben duruzsolt a kályha, mi pedig a srácokkal ide belépve, hamar ledobtunk sapkát-kabátot, szinte versenyezve, hogy melyikünk ér előbb a polcokhoz, s találja meg a kinézett könyvet. Szép emlékek. Úgy gondolom, szülővárosunk múltját ismernünk kell. Még a hozzá tartozó ilyen kicsi kis dolgokét is, mint ez a régi könyvtár.  Ápolni kell az emlékeket a múltból. És az ilyen apró dolgok felelevenítésével, megtartásával, emlék-továbbadással többek lehetünk, erősíthetjük ezzel is azt, hogy idetartozunk – mondta Papp Ferenc.
Az emléktábla-avató ünnepség végén Kerecsényi Zoltán önkormányzati képviselő, a Városbarát Egylet alapító-ügyvivője köszönetet mondott a tulajdonosok hozzájárulásáért, s reményét fejezte ki, hogy sok kedves emlék felidéződik  majd az egykori olvasókban, környékben lakókban, esetleg előkerülnek majd olyan archív fotók is, amelyeket a városi könyvtár helytörténeti tárában meg lehet majd őrizni az utókor számára is.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!