Több mint 430 ezer forint a Göncöl utcai játszótérnek


2016-09-18 09:58:26  | cikk: Babos Petra  | 


Több mint 430 ezer forint a Göncöl utcai játszótérnek főképe
Borongós reggelre ébredtek ma az Erzsébetvárosi Napra igyekvő főzőcsapatok, de a jó kedvüket és az adakozó szándékukat ez nem tántorította vissza. Nyolc lelkes csapat ragadott fakanalat, s mérte össze gasztronómiai tudását a Béke téren. A sötét felhők hamar ideértek városunk fölé, s a nyári zápor után szikrázó napsütésben, kellemes időben folyatták a főzést a kukták.

A csapatok között volt például az Erzsébetvárosi Fiatalok nevű ötfős csoport, akik a kezdetektől fogva mindig évben részt vesznek a megmérettetésen. Földi Gábor, a csapat vezetője elmondta, nagyon fontosnak tartják, hogy a lakóhelyük jótékonysági főzőversenyén képviseltessék magukat, hiszen így tudják támogatni a városrészt, ahol laknak, laktak. Évről évre igyekeznek más étellel elnyerni a zsűri ízlését, idén vörösboros csülköt készítettek.

A nyugdíjas egyesület minden városreszi napon részt vesz

A Cargill Takarmány Zrt. pápai üzemének tagjai csülkös babgulyást főztek. Az étel különlegességét az adta, hogy szívvel-lélekkel készítették a lelkes tagok, de persze az egyik kollégájuk paprikáival is megbolondították az ételt, amitől egy kicsit csípős lett – mondta Schlechtné Kósi Ildikó, a pápai üzem vezetője.
A Fidelitas csapat már több éve lelkes résztvevője a városrészi napok főzőversenyének. Az Erzsébetvárosi Napon Varga Dávid volt a csapat vezetője, akitől megtudtuk, Kisalföldi csibészlevessel rukkoltak elő ezúttal, aminek az alapja tejfölös volt, kaporral meghintve. Természetesen gomba volt is a kondérban, méghozzá háromféle, a csiperke, a vargánya és tyúkgomba. Varga Dávid elmondta, a recept az ő ötlete volt, de persze mindig megbeszélik a többiekkel is, hogy mit készítsenek.

Késő délelőtt egyre intenzívebb illatok csalogatták a városrészen élőket a vasútállomás környékére. A zsűrinek nem volt könnyű a dolga, de nem csak azért, mert sok remek étel közül kellett kiválasztani a legkiválóbbakat, hanem mert sietniük is kellett, hiszen a bográcsok villámgyorsan kiürültek az elégedett, jól lakott vendégekkel. A zsűri elnöke Scher Csaba volt, az ő munkáját Geschitz Gergely, Mayer Zseraldina és lánya, Veilandics Korinna segítette. A fiatal kislány kérdésünkre elmondta, nagyon finomak voltak az ételek. Korinna a pontozásnál ügyelt az ízvilágra, a só megfelelő használatára. A kislány minden este megnézi Gordon Ramsey műsorát. A jó ebédhez Mózes László tangóharmonikás szolgáltatta a muzsikát.

Az eredményhirdetésen dr. Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára és dr. Áldozó Tamás polgármester is köszöntötte a csapatokat, jó szórakozást, beszélgetést kívánva. A főzőversenyt a nyugdíjas egyesület csapata nyerte, a második helyen a Fidelitas, harmadik helyen pedig Cargill Takarmány Zrt. csapat végzett. Mire valamennyi bogrács kiürült, 170.000 forint gyűlt össze, amihez a Cargill Zrt. 260.000 Ft-ot adott hozzá.

Schlechtné Kósi Ildikó átadja a támogatást Venczel Csabának

Schlechtné Kósi Ildikó elmondta, cégük egyik programja a társadalmi-felelősségvállalás, s ennek keretében tizedik alkalommal támogatják a pápaiakat, mivel fontosnak tartják a város fejlődését. Az üzemvezető, mint mondta, nagyon boldog, hogy támogathatja a cég a Göncöl utcai játszótér gyarapodást, amivel sok-sok gyermeknek szereznek örömet.

A streetball legjobbjai a KosárLibák

A délelőtt folyamán golgotalátogatásra invitálták az érdeklődőket, de streetball bajnokság és családi
vetélkedő is várta a városrészi napra kilátogatókat.
A városrészi nap fénypontja az Erzsébetváros kis hercegnője választás volt, melyen az idei évben tizenegy bájos óvodás kislány vett részt habos-babos ruhát öltve, lokniba csavart frizurával. A szépségversenyt teltház előtt rendezték meg. Schraub Johanna gyönyörű rózsaszín ruhában indult a megmérettetésen. Elmesélte, hogy ő nagyon szereti a szép, hosszú ruhákat, amit ilyenkor felvehet. A három tagból álló zsűrinek – melyet Horváthné Szabó Andrea, Császárné Elek Veronika és Halag Tünde alkottak - nem is volt egyszerű a feladata, de végül Hajdú Leilát választották a 2016. Erzsébetváros kis hercegnőjének, aki meseszép fodros hercegnős ruhában volt. A kislány fejére a tiarát Venczel Csaba önkormányzati képviselő tette fel.

A fesztiválsátorban összegyűlt népes tömeget Venczel Csaba köszöntötte délután, aki mint mondta, nagy öröm számukra, hogy a kilencedik Erzsébetvárosi Napra is sokan kilátogattak a változékony idő ellenére.
-Köszönöm minden csapatnak és látogatónak, akik a jótékonysági főzőversenyen a nemes cél érdekében támogatták a Göncöl utcai játszóteret. A Cargill Takarmány Zrt. nagylelkű felajánlásának köszönhetően 260.000 Ft-tal több pénzzel gazdálkodhatunk, továbbá az idei évben újdonságként tombolasorsolást is tartottunk, az ezen befolyt összeget szintén a játszótér javára ajánlottunk fel. Hálás vagyok azoknak a vállalkozóknak, cégeknek és magánszemélyeknek, akik bármilyen nyereményt felajánlottak a tombolára. Reméljük, jövőre is hasonlóan nagy érdeklődés mellett zajlik a városrészi nap – mondta Venczel Csaba.

A JMSZK Gyemántvirag mazsorett csoportja

Az egész napos programot légvár, arcfestés, kézműves játszóház, rendőrségi és tűzoltóautó bemutató is színesítette. A színpadi produkciók sorát az Erzsébetvárosi óvodások nyitották, majd a Takácsi Tündérkert Interaktív Bábszínház műsora, a Takácsi zenestúdió összeállítása, a Gráciák fellépése, a JMSZK Gyémántvirág mazsorettjei és a Rebel Lion TSE látványos műsora színesítette, miközben a rendezvénysátorban egyre nagyobb tömeg gyűlt össze a pörgős dallamok hallatán. A városrész lakói az est sztárvendége, Aradszky László dalain nosztalgiázhattak, majd DJ. Béci retro buliján szórakozhattak késő estig.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!