Ismét kinyitott Pápán a Budapest Bár


2016-09-12 20:58:23  | cikk: ha  | 


Ismét kinyitott Pápán a Budapest Bár főképe

Farkas Róbert 2007-ben megalapította a Budapest Bár formációt, amely a régi kávéházi cigányzenekarokat idézi, és a hazai popzene sztárjai éneklik benne a harmincas-negyvenes évek magyar slágereit. Farkas Róbert felesége, Gáncs Andrea, pápai származású, ő a zenekar producere, ennek is köszönhető talán, hogy a Budapest Bár időről időre városunkban muzsikál, mindig szívesen jönnek ide.

A Budapest Bár sajátosságai közé tartozik, hogy nem egy frontemberrel dolgoznak, hanem mivel váltják egymást az énekesek, minden koncert más; Pápára most Bohumi Dóri, Mező Misi, Frenk, Szűcs Krisztián és Keleti András kísérte el a zenészeket.

Bohumi Dóra az egyik legtöbbet szereplő énekese a Budapest Bárnak, már 2009 óta a csapat tagja. Mint mondta, egy képzett zenésznek mindig nagyon vonzó lehetőség, ha szintén képzett zenésztársakkal muzsikálhat, számára ezért is nagy öröm, hogy csatlakozhatott az együtteshez. Így biztos lehet benne, tette hozzá, hogy mindig a minőség a mérce, nem kell alább adni, másrészt a régi magyar dalok igazán közel állnak hozzá.

Bohumi Dóri és a Budapest Bár

A dalokat az énekesek választják, kivétel ez alól, ha Farkas Róbert kifejezetten ajánl egy-egy tagnak nótát, az ő szava a mérvadó. Ő az alapító, ő dönt - és nagyon jól csinálja. Bohumi Dóra mesélte, hogy a Budapest Bárba nem lehet jelentkezni, oda csak meghívásos alapon juthatnak be az énekesek. Az, hogy ki kerülhet be a formációba, nem csupán az énektudáson, a tehetségen múlik, hanem fontos az emberi tényező is. Tizenegy frontemberrel dolgozni nem könnyű, fontos az összhang, az, hogy az énekesek jó kapcsolatban legyenek, hisz mindig változik a felállás, ebben a csapatban nincs helye az összeférhetetlenségnek.

Mező Misit, a Magna Cum Laude énekesét, két évvel ezelőtt hívta fel Farkas Róbert, akkor kérte fel, hogy dolgozzon a Budapest Bárral is. Mező Misi tréfásan csak annyit mondott, hogy ő régóta várta ezt az ajánlatot, s persze örömmel mondott igent. Szerinte a Budapest Bárhoz tartozni nagyon komoly elismerést jelent, hisz Farkas Róberték szenzációs dolgot találtak ki, megálmodták, felépítették, megvalósították - a közönség nagy örömére.

A vasárnap esti zárókoncertre megtelt az Esterházy-kastély udvara, a pápaiak is együtt énekelték e régi nagy slágereket a zenekarral, a közel két órás műsorban mindenki hallhatta kedvencét és néhány kevésbé ismert dalt is.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!