Itthon tartották az emlékserleget


2016-09-12 15:16:40  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Itthon tartották az emlékserleget főképe
A Pápai Kosárlabda Klub hetedik alkalommal rendezte meg a Balogh József Emléktornát, mellyel a klub egykori elnökének emléke előtt kívánt tisztelegni. A kupán a házigazdák mellett Szombathely, Hévíz és Sopron lépett pályára. A torna első találkozóján a vendéglátók a vasi alakulattal, míg a frissen alakult, NB II-ben induló Hévíz Sopronnal meccselt. E két találkozó győzese vívta a döntőt, míg a vesztesek a bronzmeccen vigasztalódhattak. A nyitómeccsen a PKC meggyőző teljesítményt nyújtott, természetesen még korántsem játszott csúcsformában, de a mutatott játék elég volt ahhoz, hogy beverekedjék magukat a srácok a döntőbe, ahol azzal a Sopronnal találkoztak, melyet az első félidőben alaposan megszorongatott az Ács Péterrel felálló Hévíz. A bronzcsata szorosan alakult, végül néhány pontos győzelmet aratott az egyetemi gárda. Az előzetesen jósolt erőviszonyoknak megfelelően tehát Pápa – SMAFC összecsapást rendeztek a fináléban. Kicsit tapogatózva indult a mérkőzés, aztán az örökifjú Kálmán László vezetésével néhány perc leforgása alatt megléptek a mieink. Kálmán az első félidő folyamán tarthatatlannak bizonyult, több extra kosárral és álomszerű asszisztokkal vétette észre magát. A második játékrészre kialakult a végéig megmaradó 14 pontos különbség, így egy hajtós, sokszor közönségszórakoztató jeleneteket is tartalmazó mérkőzésen teljesen megérdemelten került ismét "haza" a kupa. Vajda Balázs a tornával kapcsolatban elégedettségének adott hangot, mint mondta, jó úton haladnak, ám még időre van szükségük amíg teljesen összecsiszolódik a keret és az új védekező-, illetve támadó variációkat begyakorolják.
A torna legértékesebb játékosa Kálmán László lett, a legjobb vendégjátékosnak pedig Berneczei Lászlót látták a SMAFC csapatából. Az eredményhirdetés alatt vastaps kiséretében búcsúzott Hernádi Tamás elnök, Vajda József szakmai vezető és a pápai csapat korábbi kiváló játékosától Ács Pétertől, aki közel húsz esztendő után felhagyott az NB I-es kosárlabdázással. Hernádi Tamás elnöktől megtudtuk, az elmúlt napokban két, az egyesülethez közel álló személyt is elveszítettek, a megnyitón egyperces néma főhajtással tisztelegtek H.Szabó Lajos és Vámi László emléke előtt.

Eredmények:
Pápai Kosárlabda Klub - Szombathely 89-57
Hévíz - SMAFC 80-98

Bronzmeccs:
Hévíz - Szombathely 81:85

Döntő:
Pápai Kosárlabda Klub - SMAFC 92:78

Végeredmény:
1. Motax KC Pápa
2. Smafc NYME
3. SZOESE
4. Hévíz SK

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!