Felpörögtek az események


2016-09-08 13:37:50  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: Kacsándi Norbert  | 


Felpörögtek az események főképe
Miután július 26-án megtudta, hogy felvételt nyert az egyetemre, felszabadultan állt rajthoz a soron következő futamokon a fiatal pápai pilóta, Klausz Kristóf. Augusztusban két megmérettetés is várt Kristófra, a 12-14-ei hétvégén a Baranya Kupán, a 26-28-ain pedig a Barum Rallyn szerepelt. Míg előbbin Kecskeméti Balázs, addig utóbbin Nyírfás Julianna segédkezett az anyósülésből.
- Épp a műhelyben voltam, amikor megkaptam az értesítést, hogy felvettek az első helyre, amit továbbtanulásra megjelöltem - mesélte Klausz Kristóf. Nagyon boldog voltam, és ezek után már tényleg gondmentesen készülhettem az augusztusi futamainkra. A Baranya Kupán ezúttal, a jól megszokott Peugeot helyett, egy Opel Adam R2-essel gyűjtötte a kilométert a Klausz-Kecskeméti kettős. - Az EB futamain korábban is kinéztük már ezt a kocsit, mert a legújabb Ford és a Peugeot 208 mellett az Adam R2-es az, amivel a kategóriánk élmezőnyében lehet autózni. Kíváncsiak voltunk rá, mennyiben lehet más, mint a versenygépünk, ezért döntöttünk úgy, hogy a komlói futamon leteszteljük. Könnyen és gyorsan hozzá tudtunk szokni az Opelhez, így nagyon jó hangulatban és hibamentesen teljesítettük a futamot. Igazán nagy különbséget nem fedeztünk fel a két kocsi között, ugyanolyan időeredményt lehet teljesíteni mindkettővel. A hangsúly inkább azon van, hogy gyári-e az autó, vagy sem. Az Opel Motorsportos versenyzők valószínűleg ennek a támogatásnak tudhatják be a még ennél is jobb eredményeiket.
A navigátor, Kecskeméti Balázs számára hazai pálya volt a Baranya Kupa, de pilótája is már igen otthonosan érezte magát a Mecsek környéki pályákon. A páros végül a 4. géposztály első helyezettjeként zárta a komlói futamot. Az országhatárokon belüli küzdelmek után határokon túlra, egészen pontosan Csehországba látogatott a csapat. Az Európa-bajnokság soron következő fordulóját, a Barum Rallyt augusztus 26-28-án rendezték meg, ahol a junior kategóriában Kristóf is érdekelt volt. A korábbi EB futamokhoz hasonlóan, itt is Nyírfás Julianna diktálta az itinert a Peugeot-ban.
- Igazán tétje nem volt számunkra ennek a versenynek, csak magunkkal szemben állítottunk fel elvárásokat. Szerettünk volna a kategóriánk elejében autózni, tartani a lépést a többiekkel. Most azonban nagyon elég balszerencsésen alakultak az események… A pénteki első gyorsaságit még rendben teljesítették Kristófék, ám a másnap reggeli kezdéskor, egy visszafordítónál kitört az egyik kerékcsavar és vele együtt a kerék is. A kettősnek így hamar véget ért az igazi versenyzés. Igaz, a szerviz orvosolni tudta a problémát, és vasárnap szuperrallyval folytathatták az autózást, de a technika ördöge akkor sem hagyta békén a Peugeot-t. - Sajnos a vasárnap is hamar ki kellett szállnunk a mezőnyből. Egy ugratót túl nagy sebességgel vállaltunk be, így földre érkezéskor a kocsit megdobta az aszfalt, és az út mentén, egy fatuskóval ütköztünk. Ennek következtében el is törött a felnink, de ezt a gondot még mi magunk is tudtuk orvosolni egy kerékcserével. A folytatásban azonban újabb technikai problémák jöttek elő, ezért végül nem tudtuk befejezni a derbit. Nagyon csalódott voltam, és vagyok még most is, hiszen ez volt a negyedik Barum Rallynk, de eddig még egyiket sem tudtuk a célban befejezni.
A cseh balszerencse után Kristóf bizakodó a Kassa Rallyet illetően, aminek már komoly tétje is számára. - A magyar bajnokság pontvadászata mellett szeretném majd felvenni a versenyt a szlovákokkal szemben is. A Kassa Rallye ráadásul a CEZ értékelésbe is beleszámít, ezért a magyar bajnoki mellett ebben is jó lenne minél több pontot szerezni, hogy a 2WD bajnoki címéről való álmunk, tervünk valósággá is válhasson az év végén.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!