Fogaskerék


2010-04-12 20:02:18  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Fogaskerék főképe

A Tudás-Szín-Tér projekt keretén belül TIE-foglalkozások kezdődtek a Jókai Mór Művelődési Központ színháztermében a Nem Art színjátszó csoport diákjainak megvalósításában.
- A módszer arra a hatásra épül, amely a színházi előadások során, a katarzis segítségével érhető el a közönség körében. A közönség megtekint egy olyan színházi előadást, amely e korosztály problémáiról szól. Ezt követően drámapedagógus segítségével játékosan, interaktív módon dolgozzák fel a gyerekek azokat a problémákat, amelyeket az előadás felvetett, és amelyekkel saját életükben is találkozhatnak, mint például: kábítószerezés, iskolai nehézségek, hátrányos életkörülmények, a gyermekközösségekben felmerülő kapcsolati konfliktusok. A mai alkalommal a Fogaskerék című előadást láthatta a Petőfi Sándor Gimnázium egyik osztálya és a Gyurátz Ferenc Evangélikus Iskola néhány tanulója. A Nem Art színjátszó csoportban 26 diák adja elő ezt a körülbelül 20 perces darabot, aminek a célja a figyelemfelkeltés - mondta el Tegyi Tibor és Horváthné Árvai Mária drámatanárok.
- Nemcsak a média, hanem a valóság is gyakran szembesít bennünket az iskolai erőszakkal: gyerek gyereket, gyerek tanárt, szülő gyereket, és fel sem lehet sorolni a variációkat, ki kit mivel bánt. Ezt a témát járja körbe a csoport darabja. Közös gondolkodásra hívja a jelenlévőket: mit lehet tenni hasonló esetben- tette hozzá Tegyi Tibor.

 


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!