Ezen a hétvégén még nyitva lesz a strand


2016-09-07 17:09:58  | cikk:  | 


Ezen a hétvégén még nyitva lesz a strand főképe
Nemcsak, hogy nyitva lesz, de kedvezménnyel is várja a vendégeket - többek között ezt közölte ma délután Nagy Zsolt, a Várkertfürdő vezérigazgatója, aki a nyári szezont értékelte a sajtó képviselőinek. Mint mondta, a létesítményt 107ezer vendég kereste fel az idei nyáron, s ezzel az eredménnyel elégedettek lehetnek.
-Az idei nyár nem összehasonlítható a tavalyival, hiszen ebben az évben sokkal kevesebbszer volt kánikula, mint a múlt évben, az átlaghőmérséklet elmaradt a 2015-ös évitől, így nem meglepő, ha kicsivel elmaradt a vendégforgalom a tavalyi szezonhoz képest.

Hozzátette, az idei év elejétől végrehajtott beruházások, fejlesztések helyességét a vendégelégedettségi mutatók és statisztikák visszaigazolják, ezért elégedettek lehetnek a szezon eredményeivel. A vezérigazgató köszönetet mondott minden vendégnek, aki a Várkertfürdőt választotta nyári pihenése helyszínéül, és megköszönte a létesítmény dolgozóinak munkáját.

A sajtótájékoztatón ismertette Az év fürdője szavazás eredményét is. Mint ismeretes, a termalfurdo.hu weboldal a Magyar Fürdőszövetség támogatásával idén is meghirdette Az év fürdője szavazást, melyen az összes hazai fürdőt automatikusan elindították, nagyságuk szerinti kategóriákba sorolva. A Várkertfürdő a középső, Az év feltörekvő fürdője kategóriába került, ahol 84 másik fürdővel versengett a vendégek szavazataiért. A megmérettetésen a 12. helyet érte el a pápai fürdő, ami jó eredménynek számít.

Nagy Zsolt a következő időszak terveiről is szólt a sajtótájékoztatón. Ezek szerint hamarosan megkezdődik a termálfürdő épületében található szaunatér esztétikai felújítása, ezt követően pedig a termálfürdő öltözőit és vizesblokkjait tervezik felújítani, korszerűsíteni. A tőkeemelés és a hiteltörlesztés közötti különbözetet is beruházásokra fordítják, ebből a körülbelül 15 millió forintból főként gépészeti fejlesztéseket hajtanak végre a közeljövőben. A felújítások pontos idejéről és időtartamáról a fürdő honlapján tájékoztatják a vendégeket – közölte a vezérigazgató.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!