Épül a járda a Nagyváradi utcában


2016-09-06 22:34:23  | cikk: HuHa  | 


Épül a járda a Nagyváradi utcában főképe
Áprilisban kezdődött meg a járdafelújítás a Nagyváradi utcában, most pedig már az Ötödik és a Hatodik utca közötti szakaszon dolgoznak a kivitelezők. Az Esterházy Ferenc Terv keretében készülő gyalogosfelület 1673 méter hosszú, az utca mindkét oldalát érinti, felülete meghaladja a 2000 négyzetmétert.Az építkezés folyamatosan halad, a kivitelező Pápai Városfejlesztő Társaság Kft. egy sürgős megrendelés erejéig – a rendőrkapitányság udvarának térkövezésére kaptak megrendelést a nyáron – szakította csak meg a munkát.

Ugyanazokat a burkolóköveket használják, mint a többi felújított járdánál

Rádi Róbert, a cég ügyvezetője érdeklődésünkre elmondta, az új gyalogosfelület a régi aszfaltos és a nagyon rossz állapotú beton járdalapos szakaszokat váltja fel az utcában. A technológia és a felhasznált burkolóanyagok megegyeznek a múlt évben alkalmazottakkal, így ugyanolyan utcakép készül, mint a Tókert több más utcájában. A jelenlegi építési terület az egyik oldalán már a burkolóköveket rakják, az utca másik oldalán pedig a szegélyezés, illetve a murvaágyazat készül.

Az Ötödik és Hatodik utca között épül most az új gyalogosfelület

A lakók elégedetten szemlélik a munkálatokat, Tamás Jánosné úgy fogalmazott, nagyon ráfért már az utcára a járdafelújítás, főleg az időseknek okozott problémát a rossz állapotú járda. A Nagyváradi utcai lakó szerint nagyon szép lesz az új gyalogosfelület. E véleményt erősítette meg Császár Endre önkormányzati képviselő is, aki azt mondta, jellemzően pozitív visszajelzéseket kap az itt élőktől és nem egyszer látta, hogy az elkészült szakaszokon könnyedén tolják végig a kisgyermekes szülök a babakocsit. Hozzátette, a lakók türelemmel viselik a munkálatokkal járó átmeneti közlekedési kellemetlenségeket, a kivitelező pedig mindent megtesz azért, hogy az építkezés a lehető legkevésbé zavarja az itt élőket.

A munkálatok folyamatosan haladnak, mostantól már egy új földmunkagép is gyorsítja az előrehaladást, hiszen a Városgondnokság gépbeszerzésével egy kotró is rendelkezésükre áll, ami az új járda területének előkészítését teszi hatékonyabbá.

Képek:


Címkék: járdafelújítás
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!