Újabb ESCAPE projekttalálkozó Pápán


2016-09-06 22:06:13  | cikk: Babos Petra  | 


Újabb ESCAPE projekttalálkozó Pápán főképe
A Tempus Közalapítvány Erasmus + pályázata hatodik találkozójának a Pápai SZC Jókai Mór Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma adott otthont. A projekt két évvel ezelőtt indult, melyen a pápai iskolán kívül még hat külföldi intézmény vesz részt. A találkozóra ezúttal a tanárok jöttek el, Ausztriából, Csehországból, Romániából, Bulgáriából, Szlovéniából és Szlovákiából, hogy értékeljék az eddigi eredményeket.
Molnár András, a projekt helyi felelőse elmondta, a három éven át tartó ESCAPE (Enhanced Skills, Competence and Practice for the Economy) projekt célja a partnerországok kultúrájának, szokásainak, oktatási rendszerének, idegenforgalmának, gazdaságának megismerése; a hasonlóságok és a különbözőségek feltárása, hogy a tanulók felmérhessék, melyek azok a fejlesztendő készségek, amelyeknek birtokában sikeresebben léphetnek majd a munkaerőpiacra. A projekt munkanyelve az angol, így a kommunikációs készségek fejlesztése is prioritást élvez. Eddig már öt projekttalálkozó zajlott a különböző országokban. Tavalyelőtt Pápán jött össze a hat ország 49 fővel a Közgázban. Most a tanárok gyűltek össze azért, hogy megvizsgálják az eddigi tapasztalatokat, s eszmét cseréljenek.
Molnár András, a projekt helyi felelőse
-A pápai találkozó célja, hogy a résztvevők megismerkedjenek a város különböző oktatási intézményeivel, ennek keretében a külföldi kollégákkal együtt tanórákat tekintettünk meg, jártunk a Közgázban, a Türrben, valamint a Petőfibe és a QSI-ba is ellátogatunk egy-egy foglakozásra. A résztvevő 16 tanárnak lehetősége nyílik bepillantást nyerni a magyar oktatási rendszerbe a tanórákon keresztül. Az egyhetes program rendkívül sűrű, minden nap reggel 8 órától délután öt óráig szakmai megbeszéléseket tartunk. A hétfői és keddi szemináriumokon például olyan internetes alkalmazásokkal ismerkedhettek meg a kollégák, amelyekkel hatékonyabbá és szemléletesebbé tehetik a tanórákat –hangsúlyozta Molnár András.
Természetesen jut idő Pápa nevezetességeinek felkeresésére is, hiszen a projekt kiemelt része az adott város turisztikai látványosságainak megismerésére, így ellátogatnak a bornapokra, csütörtökön pedig Tapolcára, Herendre és Tihanyba kirándulunk.
A soron következő projekttalálkozóját októberben rendezik meg a csehországi Táborban, a záró összejövetel pedig Bulgáriában lesz 2017 tavaszán.
Molnár Andrástól megtudtuk, komoly pénzügyi beszámolót kell készíteniük a Tempus Közalapítvány részére. Ekkor kell elmondaniuk, hogy milyen tapasztalatokat szereztek a három év során.
-A tanulók az eddigi két év során sok kutatásban vettek részt, prezentációkat készítettek, cégeket és országos pénzügyi adatokat hasonlítottak össze. Ezeket minden résztvevő intézmény saját maga elkészítette, feltöltötte egy közös webes felületre, s a találkozókon közösen kiértékeltük egymás munkáját – mondta a projekt felelőse.
Michael Huber-Kirchberger, a projekt linzi koordinátora hírportálunknak elmondta, céljuk, hogy összehozzák a különböző országok diákjait, azért, hogy nemzetközi csoportokban dolgozzanak. A mostani találkozó célja, hogy értékeljék az eddigi tapasztalatokat, s egy kicsit a jövőre is tekintsenek. Minden találkozó más és más tantárgyra épül, volt már fókuszban az angol nyelv, az üzleti ismeretek és az idegenforgalom. A program során a tanulók megismerik a különböző országokat, felkészülnek arra, hogy akár a nemzetközi munkaerő piacon is helytálljanak.

A vasárnap érkezett tanárok szombaton indulnak haza.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!