120 éves a pápai honvédszobor


2016-09-03 15:49:15  | cikk: Babos Petra  | 


120 éves a pápai honvédszobor főképe
Szeptember 6-án lesz a pápai "honvédszobor" százhuszadik születésnapja. Ezen kerek évfordulóra a pápai utca emberének is felhívták a figyelmét a Március 15-e téren az Elsősorban pápai - Városbarát Egylet önkéntesei, akik a 120 esztendős emlékmű fényképével ellátott kis képeslapot osztogattak. A programon Kerecsényi Zoltán képviselő, a kis csoport ügyvivője hírportálunknak elmondta, idén a magyar honszerzés 1120. évfordulója  van, 120 éve zajlott a Millennium, amiből Pápa is kivette a részét.
-Ezzel a bronz kerecsensólyom-szoborral és egy megrendítő domborművel ékesített emlékmű a pápaiak millenniumi emlékműve. Több mint százhúsz évvel ezelőtt óriási lelkesedéssel fogott neki a szoborbizottság, és kiváltképp a szorgalmazó-kezdeményező Kis Ernő helytörténész, kollégiumi tanár-igazgató az emlékmű megvalósításának.  Ez az emlékmű egyben tiszteletadás a honfoglalás ezredik évfordulójának és az 1848/49-es forradalom és szabadságharc Pápa mellett, Ihásznál vívott csatája hőseinek. Ez a pápai, Március 15. téri emlékmű a helyiek millenniumi emlékműve, ami az első, nagy köztéri '48-as vonatkozású emlékművünk is – hangsúlyozta az ügyvivő, aki a napokban elhunyt jeles helytörténészről, H. Szabó Lajosról is megemlékezett.
Kerecsényi Zoltán szerint ebben a szimbolikus bronz-jelenetben minden benne foglaltatik, ami folyamatosan, a kezdetektől mindvégig, akármilyen küzdelmekben: háborúkban, forradalmakban, a szabadságharcok alatt végigkísérték a történelmen a magyarokat; így vitték tovább a zászlót a honfoglalók, a lovagok, a végváriak, a kurucok, a huszárok, a ’48-asok, a háborús honvédek.
Végül Kerecsényi Zoltán idézte Fenyvessy Ferenc hajdani pápai országgyűlési képviselőt is, aki Kis Ernő szobor-kezdeményező mellett igazán átérezte, felkarolta ezt a nemes ügyet.
Kerecsényi Zoltán szerint további százhúsz év múlva is figyelmeztessen a hősiesség és hazaszeretet erényére a pápai Március 15. téren ez az emlékmű. Ezért ápoljuk, gondozzuk a jövőben is, tartsuk tisztán mindig környezetét, s ha egyszer Fő terünk után esetleg a "második fő terünk", a Március 15. tér is megújulhat, akkor ennek a szobornak a környezete is még méltóbb, szebb teret kaphatna.  
A délelőtti, utcai kis emlékeztető akción egy koszorút is elhelyeztek a városbarátok az emlékműnél.

Az „Elsősorban pápai” Városbarát Egylet tervez még ehhez hasonló emlékeztetést más helyszíneken is a közeljövőben, illetve készülnek a jövő esztendő jeles évfordulóira is, mert mint megtudtuk, az 1848/49-es magyar polgári forradalom és szabadságharc 170. évfordulóját megelőző évben is több történelmi évfordulóra is szeretnék felhívni a figyelmet.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!