Se pénz, se posztó…


2016-08-18 14:58:57  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Se pénz, se posztó… főképe
A nyári levezető edzőtábor és egy hosszabb pihenő után a Pápai SE vízilabda szakosztálya a megfelelő állóképesség elérése érdekében hamarosan megkezdi az alapozást az utánpótlás bajnokságra. Az OB II-ben induló felnőtt csapat mellett a serdülők a Dunántúli Vízilabda Ligában szerepelhetnek idén, de az sem elképzelhetetlen, hogy egy saját erőből szerveződő gyerek bajnokságba is beneveznek. Mindez sokban függ az anyagiaktól is, amiben továbbra sem áll túl jól a szakosztály.
- Az előző kiírásban - az ifjúsági mezőnyben - a negyedik helyet szereztük meg a serdülőkkel a ligában, a Pécs, a Vác és a Sopron előzött meg bennünket, de a megyei csapatokat magunk mögé utasítottuk – emlékezett vissza Cseh László. Bízom benne, hogy egy jó felkészüléssel úgy tudunk nekimenni a szezonnak, hogy ellenünk senki sem mehet biztosra. A liga 2002-2003-as születésű gyerekeknek nem indít bajnokságot, ezért ajkai kezdeményezésre őszi-tavaszi lebonyolításban valószínűleg négyes vagy hatos tornákon fogunk szerepelni, ennek szervezése és lepontosítása folyamatban van.
A PSE edzője elmondta, a felnőtt csapat játékoskeretében több változás is történt, a megszűnt székesfehérvári csapatból öt új játékost igazoltak, velük szeretnék az egészségügyi és egyéb problémák miatt távozó, meghatározó pólósaikat pótolni. A szövetség döntése értelmében anyagi téren is lesznek változások.
- A rendező egyesületnek idén már nem kell játékvezetői díjat fizetnie, viszont nevezési díjat igen. Ez jóval nagyobb terhet ró ránk is, hiszen nincs TAO-s pénzünk, és állandó támogatónk sem, és ez a döntés 100-150 ezer forint plusz költséggel jár. Továbbra is komoly anyagi gondokkal küzdünk, a TAO iroda felé az elmúlt két évben minden kötelezettségünket teljesítettük, sajnos a korábbi elnök miatt a számlákat nem tudjuk bemutatni, így támogatásra sem számíthatunk. Utólag azt kell, hogy mondjam, amikor kiderültek a visszaélések ki kellett volna lépnünk a Pápai SE-ből, és új egyesületet kellett volna alapítanunk. Két éve a saját pénzünkből élünk, sajnos megint ott tartunk, ahol a part szakad, se pénz, se posztó…
A szakosztály ugyanis már közel két éve 7.6 millió forintos hiányt kér számon a volt elnökön, aki ellen nyomozás is indult. A PSE edzője az üggyel kapcsolatban részleteket nem árulhatott el, annyit azonban igen, hogy a volt elnök, S. István a rendőrség házkutatása során azt mondta, ennek az országnak az ő ügye legyen a legnagyobb gondja és az ő lelkiismerete tiszta… Cseh László elmondta, nagyon hálás Nagy Zsoltnak, a Várkertfürdő vezérigazgatójának, hiszen a nyári edzőtábort és a hamarosan induló alapozást is támogatta, emellett a szülőknek is, akik sapkagarnitúrát, labdákat vettek a gyerekeknek. A jövőben szeretnének az önkormányzatnál is pályázati lehetőségek után érdeklődni, mellyel talán kilábalhatnak a bajból.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!