Nyári színjátszós tréning


2016-08-11 21:16:01  | cikk: ha  | 


Nyári színjátszós tréning főképe

A Teleszterion Színházi Műhely fiataljai júniusban és júliusban a Dunántúlt járták, számos fellépésük volt; vásári komédiáikat, a Csalóka Pétert és a Pathelin Pétert sok helyre hívták. Egy rövid pihenő után a héten két napos tréninget tartottak a GB Házban. A műhely két kulturális közfoglalkoztatottja, Móczár Bence és Tegyi Kornél vezette a minitábort.

A résztvevők az első napon mozgástréninggel kezdtek, ezt Kornél vezette. Próbára tette a diákok állóképességét, szívósságát, kitartását, majd következett Bence az improvizációs játékokkal. Az ismert stopjátékkal kezdték, amikor egy jelenetbe stop! felkiáltással lehet belépni és így lehet változtatni, lendíteni a történeten. Egy másik játékban pedig egy adott párbeszédre kellett jelenetet készíteni.

Az egyik csoportvezető Móczár Bence volt, ő felelt az improvizácós és a fantáziajátékokért

A tábor résztvevőit két csoportra osztották a tréning vezetői, és a foglalkozások mellett egyéb feladataik is voltak a csapatoknak: rövid riportokat kellett készíteniük járókelőkkel arról, hogy ismerik-e a pápai színházi műhelyt, de volt szendvicskészítő verseny is. Pontszerző program volt a métabajnokság is.

Horváth Nóra számára épp a méta jelentette az egyik legnagyobb élményt, hisz eddig nem ismerte ezt a játékot, és mint mondta, a nagy melegben sem jelentett gondot, hogy szaladgálni kellett, annyira élvezte a métázást. A Teleszterion számára fontos, hisz ez egy jó közösség, ahova jó tartozni, hangsúlyozta. Szerinte a tréningek, a játékok mind-mind segítenek abban, hogy megismerjék önmagukat és elfogadóbbak, nyitottak, kommunikatívak legyenek. Játszott az Éles és gyors sikoly-ban, de kedvencei a tűzszínházi előadások, melyek önfegyelmet, koncentrációt igényelnek, ebben segítenek a mozgástréningek.

Horváth Nóra (a képen jobbra) a mozgásos feladatokat kedveli

Móczár Bence elmondta, hogy a minitábor az intenzív együttlétről szólt. A tréningek segítik a közösségépítést, ilyenkor mindig nagy beszélgetések zárják a napot és ezeken keresztül kovácsolódnak igazi csapattá a teleszterionos diákok. Terveik szerint egy hasonló rövid tréning még lesz augusztus végén, aztán a tanév során is igyekeznek minél több közösségi alkalmat szervezni. A GB Házban lesznek majd slam poetry-estek, beszélgetések, teadélutánok - minderről majd a kapura kihelyezett táblán és természetesen a közösségi oldalakon is tájékoztatják az érdeklődőket.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!