Kupameccsel indul az idény


2016-08-08 17:28:23  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Kupameccsel indul az idény főképe
Öthetes felkészülés után a Pápai Perutz FC a héten két tétmérkőzéssel vág neki a 2016/2017-es szezonnak. Marton Miklós csapata a Magyar Kupában és a bajnoki nyitányon is Cseténnyel találkozik, előbb hazai pályán, majd idegenben. Augusztus 10-én szerdán 17:30-tól a kupasorozat második fordulójában debütál az átalakult csapat a pápai közönség előtt, melyen – tekintve a négy nappal később esedékes bajnokit - várhatóan nem a legerősebb összeállításban láthatjuk majd a gárdát. Marton Miklós a hétvégén induló pontvadászatról azon a véleményen volt, hogy nehéz idény lesz, a felkészülést pedig annak ellenére jónak értékelte, hogy munkahelyi elfoglaltságok és nyaralások miatt keveset tudott együtt készülni a keret.
- Aki végigcsinálta a teljes felkészülést, jó erőben lesz a rajtra, a többieknek van mit pótolniuk, de ők sincsenek lemaradva – összegzett Marton Miklós. Nehéz lenni megítélni, mire leszünk képesek a mérkőzéseken, hiszen az edzőmeccseken – főleg a védelemben - mindig volt valaki, aki hiányzott, ráadásul a Kapuvár elleni edzőmeccsünk elmaradt, amit jó lett volna lejátszani, helyette egymás elleni játék szerepelt a programban. Úgy gondolom, nehezebb lesz a bajnokság annál, mint sokan azt gondolják, nem ígérem, hogy minden meccsen tucatjával lőjük majd a gólokat, azt szeretném, hogy ha csak egy találattal is, de nyerjünk.
A Perutz vezetőedzője a labdarúgók hozzáállásával kapcsolatban azt mondta, elégedett a régi és új játékosokkal, hiszen odatették magukat az edzéseken, és megnyugtatott mindenkit, a csapat nemcsak a hétközi edzéseken, hanem a meccsek során is fejlődni fog.
- Nehéz a sorsolásunk, hiszen három idegenbeli bajnokival kezdünk, Csetényben minden csapat megszenved a három pontért, utána a Balatonalmádi elleni 90 perc sem ígérkezik sétagaloppnak, nem is beszélve az egyik esélyesnek kikiáltott Tihany elleni két félidőről. Mindent meg fogunk tenni, hogy közönségszórakoztató és eredményes játékkal örvendeztessük meg a szurkolókat.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!