Kemence épül a Szent Benedek Plébánia udvarán


2016-08-07 13:11:12  | cikk: Babos Petra  | 


Kemence épül a Szent Benedek Plébánia udvarán főképe
Három funkciós kemencével bővül a Szent Benedek Plébániatemplom udvara. Az ötletet a moldvai csángóknál látott kemence adta dr. Áldozó Tamás polgármesternek és Szijártó László atyának.
A plébánostól megtudtuk, tavasszal jártak Somoskán, ahol a templom udvarán láttak egy kemencét.
A vendéglátóik ott sütöttek útravalóul kalácsot és finom kenyeret. Ekkor fogalmazódott meg az ötlet, hogy a Szent Benedek Plébánia udvarán is kellene egy kemencét építtetni közösségépítő szándékkal.
A kemencét Majer János mesterember készíti el, Legény Miklóssal, a Karitász csoport vezetőjével közösen.
-A háromfunkciós kemencében grillező és üst rész is lesz. Reméljük, a hívek örömüket lelkik majd benne, s családi napok alkalmával szívesen sütnek benne finomságokat, miközben jó hangulatban lehet beszélgetni – mondta az atya, aki köszönetét fejezte ki dr. Áldozó Tamásnak, Rádi Róbertnek, a Pápai Városfejlesztő Társaság ügyvezetőjének, akik az alapokat rakták le, s térköveztek, valamint Sági Józsefnek, a Lombard 91. Kft. vezetőjének, akik a téglákat adományozták. Szijártó Lászlótól megtudtuk, a nyár elejére megújult a harangláb, amelyen tetőt cseréltek, az ablakokat és az egész haranglábat lefestették, Ács Pál jótékony munkájának köszönhetően.
A kemencét augusztus 20-án, a 10 órás szentmise után áldják meg, s ekkor sütik meg benne az első, ropogós kenyeret.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!