Nemzetközi repülőkiképzés a bázisrepülőtéren


2016-07-28 08:43:21  | cikk: Babos Petra  | 


Nemzetközi repülőkiképzés a bázisrepülőtéren főképe
Többnemzeti harcászati repülőkiképzés zajlik hazánkban július 15. és augusztus 5. között. A Panther Strike 2016 elnevezésű kiképzésen résztvevő amerikai repülőgépek egy része az MH Pápa Bázisrepülőtérről kiindulva hajtja végre napi kiképzési feladatait.
E kiképzés kapcsán látogatott el ma délután a pápai bázisrepülőtérre Colleen Bell, amerikai nagykövet és dr. Simicskó István honvédelmi miniszter, hogy megtekintsék a gyakorlatot és a gépeket, valamint üdvözöljék a kiképzésben résztvevő katonákat.
Colleen Bell kipróbálta az egyik Gripen kabinját
A Magyarországon zajló nemzetközi repülőkiképzés fő célja a NATO szövetséges országok közötti együttműködés elmélyítése, valamint az, hogy az amerikai pilóták kikerüljenek a hazai, megszokott bázisuk komfortzónájából - amit most egy szövetséges országba való áttelepülés idéz elő -, megismerjék hazánkat, úgynevezett szoktató repüléseket végezzenek, valamint közösen gyakorolhassanak a magyar, illetve már itt lévő amerikai társaikkal. Ugyanakkor, ez a kitelepülés is megerősíti a NATO elkötelezettségét a biztonság és a stabilitás megteremtése mellett, továbbá valamennyi szövetségesük és Európa felé.
Colleen Bell elmondta, nagy megtiszteltetés számára, hogy ismét Pápán lehet. Mint mondta, a balkáni műveletek óta nem tartottak olyan jelentős katonai légi műveleteket Magyarországon, mint az elmúlt két hétben. E gyakorlat bemutatja azt az egyedülálló képességünket, hogy együtt dolgozzunk, és hogy hadseregeinket úgy foglalkoztassuk, mintha egyek lennének, akkor is, ha a régió földrajzilag elkülönített repülőterein állomásoznak. Ők növelik azt a képességünket, hogy hatékonyan kommunikáljunk, hogy kultúrákat átívelően dolgozzunk, és hogy repülőgépeinket biztonságosan és nagy pontossággal indítsuk be és irányítsuk. Ezzel ismét bizonyítják, hogy a NATO szövetségesek elköteleződése egyre sokrétűbb.
Ma ünnepeljük a mögöttünk lévő fantasztikus repülőgépeket...
Dr. Simicskó István is elismerően szólt a kiképzésről. Elmondta, a magyar katonák hosszú ideje nagyon komoly feladatokat végeznek a déli határvonalon, sok katonájuk külföldi missziókban áll helyt Afganisztánban és Irakban. Ilyen nehéz időkben is fontosak a minőségi közös kiképzések, az állandó fejlődés lehetősége, az együttműködés erősítése a szövetségesekkel. 1992 óta tagja Magyarország a NATO-nak. Ez egy közös munka kezdete volt, egy közös cél a béke megőrzésére, az állampolgárok és a világ számára.
-A biztonság érték. Egyetlen szövetség sem képes arra, hogy a biztonságot garantálja a lakosság számára, ha nem gyakorlatozik, ha nem fordít kellő figyelmet arra, hogy kiképezze katonáit, és ne fordítson figyelmet arra, hogy együtt tudjon működni a szövetséges erőkkel. Minden kiképzés erősíti a szövetség összetartó erejét és a képességeit. Mi, magyarok elkötelezettek vagyunk a szövetség erősítésében, ezért az elkövetkező időszakban is nyitottak leszünk az együttműködésre, hogy a magyarok minél több gyakorlatban vehessenek részt.
Gangler László ezredes, az MH Bázisrepülőtér parancsnoka kérdésünkre elmondta, a pápai bázisrepülőtér az elmúlt időszakban jelentős fejlődésen ment keresztül, így a kiképzéshez szükséges műveleti és infrastrukturális követelményeket teljesíteni tudja. A parancsnoktól megtudtuk, az idei évben ez a negyedik kiképzés, s ebben az évben még kettő várható.
F-16-os gépek húztak át a leszállópálya felett
Az amerikai F16-os vadászgépek – melyek a Coloradói Nemzeti Gárda kötelékébe tartoznak - a magyar Gripenekkel közösen gyakorlatoztak, de részt vettek még A-10-es csatarepülők, PC-9M típusú felderítő repülőgépek és C-17-es nehéz légi szállító repülőgépek.
A közös kiképzésen körülbelül háromszázan vesznek rész, cseh, szlovák, szlovén, amerikai és magyar katonák. A gyakorlat augusztus 5-ig tart.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!