Tisztes helytállás Klausz Kristóftól


2016-07-27 11:39:26  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Tisztes helytállás Klausz Kristóftól főképe
Idei második Európa-bajnoki futamán, az auto24 Estonia Rallyen állt rajthoz az elmúlt hétvégén Klausz Kristóf. A nemzetközi megmérettetésen is egy igazán tapasztalt navigátor foglalt helyet a Peugeot 208 R2 anyósülésében, de nem csak Nyírfás Julianna tapasztalatai, hanem az FIA által rendezett „ERC Junior Experience” program is rengeteg új ismerettel bővítette a fiatal pápai pilóta tudását.
- Az ERC Junior Experience utánpótlásprogramjának köszönhetően a verseny előtt egy elméleti és gyakorlati oktatáson vettünk részt Julival, ahol többek között vezetéstechnikai és itinerírási továbbképzést is kaptunk helyi versenyzőktől – mesélte Kristóf. Igaz, az ott átadott tudás 80 százalékát már ismertük, de a maradék 20 százalék is ugyanolyan fontos ahhoz, hogy folyamatosan fejlődni tudjunk a futamok során, és egyre inkább versenyképesek legyünk. Nagyon hasznos tanácsokat kaptunk, amiket már a pályabejáráson, valamint az éles küzdelem során is igyekeztünk beépíteni a gyakorlatba.
A párosnak azonban nem volt egyszerű dolga Észtországban. - Annyira speciálisak az észt pályák, hogy magyar tereppel nem is tudnánk összehasonlítani őket. Első körben azt gondoltuk, hogy a Veszprém Rallye hegyesdi szakasza is ilyen volt, de miután mentünk rajtuk, rájöttünk, hogy közük sincs egymáshoz. Nagyon széles, murvás utakon kellett autóznunk, ami tele volt bukkanókkal, közepes erősségű kanyarokkal és ritmusváltásokkal. Két kanyar között viszont nem tudja az ember megállapítani, mi a különbség… Emellett hiába írtuk bele azt is az itinerbe, hogy mikor és hol kell fékeznünk, a gyakorlatban ezt nem tudtuk követni, annyira mások voltak a körülmények versenyhelyzetben. A technika lényege pedig abban volt, hogy csúsztatni kellett az autót a kanyarokban – így pedig nem csak gyors, de rettentően élvezetés is volt a menetelés.”
Klauszék jól kezdtek pénteken: kategória másodikként végeztek az első, városi szakaszon. A hétvége további részében is szépen szerepeltek, folyamatosan fejlődve üldözték ellenfeleiket. Az utolsó pár gyorsasági szakaszon ráadásul sikerült olyan jó időket autózniuk, hogy kevesebb, mint egy másodpercet kaptak kilométerenként. - Úgy érzem, tisztességgel helyt álltunk az északi illetve az Opel Motorsport pilótáival szemben. Julival, akárcsak Belgiumban, most is tökéletes, jó hangulatú volt a közös munka, sok mindent tanulhattam már tőle is. A Peugeot is karcolás nélkül megúszta az észt EB fordulót, így már készülhetünk is vele a soron következő megmérettetésre.”
Kristóf legközelebb a július 29-31-ei Székesfehérvár Rallyen fog rajthoz állni, és segítségére nagy valószínűséggel Kecskeméti Balázs lesz. Céljuk pedig csak egy lehet: tovább növelni előnyüket a magyar bajnoki pontversenyben.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!