Szép magyar tánc a Fő téri nyárban


2016-07-24 16:19:25  | cikk: Babos Petra  | 


Szép magyar tánc a Fő téri nyárban főképe
Szép magyar tánc címmel színes folklór programot láthatott  a közönség szombat délután a Jókai Mór Művelődési és Szabadidőközpont szervezésében a Fő téren. A tikkasztó kánikulai hőség ellenére sokan kilátogattak a térre, s tapsoltak a kitartóan táncoló fiataloknak. A Fő Téri Nyár 2016 rendezvénysorozat eseményeként fellépett a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ (JMSZK) Vadvirág Néptáncegyüttese, illetve annak utánpótlás csoportjai, a Nefelejts és a Pipitér, az Egyházaskeszői Néptánccsoport, valamint a „Tánc-Lánc” AMI Palánta gyermektáncosai.
Müller Zoltán táncpedagógus, művészeti vezető elmondta, nagy öröm számukra, hogy ismét felléphetnek és bemutatkozhatnak a Fő téren a növendékeikkel.
-A városban nagy népszerűségnek örvend a néptánc, egyre több fiatal választja ezt a stílust a moderntánc mellett. A mindennapos testnevelésnek köszönhetően az Erkel iskolában 450 diák tanul néptáncolni, reméljük, rajtuk kívül még sokan fognak érdeklődni. A Vadvirág Néptáncegyüttes Pipitér és Nefelejts csoportja a tavalyi évben alakult, 50-50 fővel. A nyárra való tekintettel mindenki nem tud részt venni, de örömünkre azért szép számban összejöttünk. Az utóbbi két csoport utoljára a Játékfesztivál keretein belül lépett színpadra, de a nyár során több falunapon és rendezvényen mutatkoznak majd be – mondta Müller Zoltán, akit a program végén hatalmas születésnapi tortával köszöntöttek a növendékek nemrégiben ünnepelt születésnapja alkalmából.
Orbánné Nagy Hajnalka néptáncpedagógustól, az egyházaskeszői Palánta és felnőtt néptánccsoport vezetőjétől megtudtuk, mezőségi és sárközi táncokkal örvendeztették meg a közönséget. Azzal a műsorral, ami a vizsgaelőadásuk is volt, s melyre sokat készültek.
A néptáncpedagógus elárulta, nagy öröm, hogy meghívást kaptak a programra, hiszen minden lehetőséget igyekeznek kihasználni a bemutatkozásra. A pápai fellépésre a malomsoki Civil Fesztiválról érkeztek. A csoportjaik a nyár során sem pihennek, hiszen minden hétvégén falunapokon és fesztiválokon lépnek fel.
A magyarországi és határon túli tájegységek táncait felvonultató műsort egy közös kalocsai tánccal zárták.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!