Győzelem az első edzőmeccsen


2016-07-16 18:29:33  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Győzelem az első edzőmeccsen főképe
A Vas megyei első osztályban szereplő Jánosháza ellen játszotta első edzőmérkőzését a Pápai Perutz FC. Marton Miklós csapata a felkészülés második hetét zárta le a Vas megyeiek elleni találkozóval, melyet az időjárás sajnos nem fogadott a kegyeibe, hiszen orkán erejű szélben, szakadó esőben léptek a Perutz Stadion centerpályájának gyepére a játékosok. A mieinknél az új igazolások – Nagy Zoltán, Szalai Gábor és Horváth Tamás - természetesen ott voltak a pályán, a kispadon pedig zömében az U19-es alakulat tagjai foglaltak helyet, továbbra is sok volt a hiányzó. A meccsen az első helyzetet a pápaiak alakították ki, melyet Szalai Gábor révén hamar gólra is váltottak, nem sokkal később Venczel, Iványi is betalált. 3-0-val fordultak a felek, a második játékrészben a kezdőcsapatból csak Nagy kapus, Erdősi és Kovács maradt a pályán. A gólgyártást Nagy Péter folytatta, az utánpótlás játékosok a kezdeti megilletődöttség után felvették a játék ritmusát, több helyzetet is kialakítottak, melyből Farkas Bence egyet gólra is váltott. A vendégek erejéből csak a becsületgólra futotta, 5-1-re nyert a Perutz. A lefújás után Marton Miklós azt mondta, az eredménnyel nem foglalkozik, a lényeg számára az volt, hogy minél többet viszontlásson abból, amit egész héten gyakoroltak.
- Elégedett voltam a mutatott játékkal, sokat megvalósított abból a csapat, amit gyakoroltunk. Szinte komplett kerettel szerepeltünk az első félidőben, labdatartásban magabiztosak voltunk, és az ellenfél kapuja előtt is jó százalékban értékesítettük a lehetőségeinket. A második játékrészben a fiatalokon volt a sor, ők is mindent megtettek, még szokniuk kell ezt a közeget, de debütálásnak jó volt. A felkészülés a tervezett ütemben halad, az első héten a futóedzésekre helyeztük a fő hangsúlyt, ezen a héten belevittünk egy kis technikát is, különböző figurákat gyakoroltunk. Elégedett vagyok a hozzáállással és az edzéslátogatottsággal, igyekszünk a munkához igazítani a tréningeket. Új igazolásaink beilleszkedése jól sikerült, biztos vagyok benne, hogy hasznunkra lesznek, ezért is igazoltuk le őket. Bolla Gergő sajnos megint megsérült, Györkös Zoltán pedig az országhatáron teljesít szolgálatot, így egy bal oldali védőt még keresünk.

Perutz FC – Jánosháza 5-1 (3-0) Gsz.: Szalai G., Venczel, Iványi, Nagy P., Farkas B.

Perutz FC: Nagy – Horváth Á., Kovács, Erdősi, Páli – Horváth T., Somogyi, Iványi, Szalai, Mészáros – Venczel, cserék: Simon, Nagy P., Ughy, Barth, Mogyorósi, Németh Á., Lőke, Györkös, Farkas

A csapat július 23-án ismét hazai közönség előtt játszik, szombaton 13 órától a Rákosmente KSK lesz Venczelék ellenfele.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!