Kétszer is ittasan vezetett


2016-07-16 13:06:19  | cikk:  | 


Három hónapon belül kétszer is ittasan ült a volán mögé egy pápai férfi.
A nyomozás adatai szerint a 38 éves pápai férfit első ízben 2016. március 27-én este Pápa egyik utcájában igazoltatták a rendőrök, amikor egy hatósági jelzés nélküli motorkerékpárral, bukósisak használata nélkül közlekedett. Az intézkedés során a járőrök megállapították, hogy a sofőr a motorkerékpár vezetésére jogosító engedéllyel nem rendelkezett, továbbá a gépjárművet a tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül vezette. Gyanú merült fel arra vonatkozóan is, hogy a férfi szeszesitalt fogyasztott, ezért az egyenruhások mintavétel céljából előállították a helyi rendőrkapitányságra, ahol a vele szemben alkalmazott hitelesített légalkohol mérő készülék megerősítette az alkoholfogyasztást. A férfit 2016. június 6-án délelőtt ismét igazoltatták a rendőrök Pápán, a tulajdonában lévő személygépkocsit úgy vezette, hogy a járművezetéstől eltiltás hatálya alatt állt. Az alkoholszonda ebben az esetben is pozitív értéket mutatott.
A gyanúsított ellen járművezetés ittas állapotban vétség és jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a pápai rendőrök a napokban lezárták és az ügy iratait bíróság elé állítási javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek. A férfi által elkövetett szabálysértések miatt indult eljárást a Pápai Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztálya és a Veszprémi Járásbíróság folytatta le.

Képek:

nincsenek képek