Digitalizálják az anyakönyveket


2016-07-13 20:27:17  | cikk: ha  | 


Digitalizálják az anyakönyveket főképe

A Magyarországi Evangélikus Egyház 2014-ben kezdte meg anyakönyveinek digitalizálását. A projektnek köszönhetően az interneten is elérhetőek lesznek ezek az evangélikus dokumentumok. A programot az egyház saját forrásainak felhasználásával és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával sikerül megvalósítani. A munkát a Magyarországi Evangélikus Egyház Gyűjteményi Tanácsa koordinálja és ellenőrzi, Kovács Eleonóra elnök vezetésével. A pápai gyülekezet anyakönyveit a napokban szállították el, és már meg is kezdték az anyag digitalizálását.

Polgárdi Sándor esperes elmondta, hogy a pápai gyülekezetben összesen 23 kötet őrzi a helyi születések, konfirmálások, esketések, temetések adatait. A legrégebbi és egyben legvékonyabb könyvet 1708-ban kezdték el vezetni, egészen 1714-ig megtalálhatók benne az elődök nevei, személyes adatai. A kötet érdekessége, hogy amikor a pápai evangélikusoknak el kellett hagyniuk a templomukat, akkor egy katolikus család őrizte meg az anyakönyvet és a türelmi rendelet után adta vissza a gyülekezetnek.

Az anyakönyvek értékes dokumentumok, az interneten könnyebben kutathatók

A féltve őrzött dokumentumokat a Gyűjteményi Tanács munkatársai szállítják minden gyülekezetből Budapestre, ahol pár hét alatt digitalizálják az anyagot, utána természetesen visszakapják az egyházközségek az anyakönyveket. A beszkennelt oldalak elérhetők az interneten, az oskereso.hu oldalon, ahol folyamatos a feltöltés, a szkennelés után nem sokkal felkerülnek az újabb anyakönyvek.

A dokumentumok kiemelt értéket képviselnek: az evangélikus identitás részei, ugyanakkor sok esetben a gyülekezetek legrégebbi dokumentumai, egyháztörténeti és köztörténeti emlékek is. A cél az, hogy 2017-re, a reformáció 500. évfordulójára, valamennyi magyarországi evangélikus anyakönyv az interneten is hozzáférhető legyen.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!