Parádé a színek jegyében


2016-07-12 17:00:53  | cikk: ha  | 


Parádé a színek jegyében főképe

A Pegazus Parádé a kisgyermekes családok egyik kedvenc nyári programja. A pápai Pegazus Színház minden évben vidám kavalkáddal zárja az évadot, idén július 15-16-án. A fesztivál alapszerkezete a jól bevált hagyományok szerint épül fel, a téma azonban minden esztendőben változik. Ezúttal a színek jegyében állították össze a szervezők a programot, már csak azért is, mert a világ legszínesebb egyéniségei a gyerekek, s ez a rendezvény valóban az övék, mondták.

Július 15-én 15 órakor rajzkiállítással indul a fesztivál. Ennek helyszíne a Városháza aulája, itt tekinthetők meg azok az alkotások, melyeket a gyerekek készítettek az évad előadásairól. A díjazottak A csuka parancsára című előadást nézhetik meg a színházban, jutalomként.

A hagyományokhoz híven este 20.30-kor a Várkertben folytatódik a program az erre az alkalomra összeállított saját műsorral. Ebben az évben nem tűzzsonglőröket hívtak a szervezők, hanem ledes fényparádét láthatnak a gyerekek a sötét beálltával. Az éjszakai bátorságpróba mindig népszerű, épp ezért idén, hogy ne unják el a várakozást a kis hősök, közben árnyjátszóházzal, UV festéssel, játékokkal múlathatják az időt.

Július 16-án is a gyerekeké a Várkert. 9 órától kezdődik a készülődés az ünnepélyes megnyitóra, majd a szivárvány minden színében és színével játszva kezdetét veszi a szombati program. A Pegazus Színház rekordkísérletre is készül ezen a délelőttön: tavasszal kis papírtekercseket osztottak ki a vállalkozó kedvű óvodák és iskolák, illetve családok, baráti társaságok közt. A feladat az volt, hogy ezekre készítsenek minél színesebb, minél több rajzot. Szombaton kiderül, hogy sikerült-e elkészíteni a világ leghosszabb gyermekrajz-tekercsét.

A fesztivál új eleme a Tiéd a színpad elnevezésű program, ahol gyermekfellépők bizonyíthatják, hogy nemcsak közönségként lelkesek, hanem énekesként vagy épp táncosként, mesemondóként is ügyesek. S ahogy azt már a parádézók megszokhatták, lesznek fejtörők, hétpróbák, kézműves játszóház és hatalmas játéktér is.
A Pegazus Parádé programjai ingyenesek, szeretettel várnak minden érdeklődőt. Eső esetén a szabadtéri programok elmaradnak, de reméljük, hogy a napsugarak is a gyerekekkel és Pegazussal lesznek.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!